Létrehozva: 2020.04.08.

Egyre több migráns kapja el a koronavírust

Több migráns is pozitív koronavírus tesztet produkált egy olyan római épületben, amelyben 800 migráns szállásoltak el, ezért a hatóságok vörös zónává nyilvánították a komplexumot. A megbetegedett illegális bevándorlók miatt több európai ország is zár alá helyezte a migránstáborokat.

Már Rómában is komoly gondot jelent a migránsok körében a koronavírus.

Az Il Gironale című olasz lap beszámolója szerint a hatóságok karantén alá vontak egy olyan épületet, amelyben nagyjából 800 illegális bevándorlót szállásoltak el. Úgy tudni, hogy a Selam Palace nevű épületben afrikai migránsok élnek, többségük szudáni, illetve szomáliai.

A koronavírust egy szudáni házaspárnál mutatták ki először. A nőnek enyhe tünetei vannak, azonban a férjét kórházba kellett szállítani légzési problémák miatt. Egy harmadik esetben is felmerült a fertőzöttség gyanúja, ugyanis egy szomáliai fiú is az egészségügyi hatóságok látókörébe került. Neki egyébként szívproblémái is vannak.

A kialakult helyzet miatt a helyi prefektúra a helyszínre vezényelte a hadsereget. A helyszínen egy orvosi stáb is megkezdte munkáját, akik feladata az lesz, hogy megpróbálják a járvány terjedését megfékezni az épületben. Többek között maszkokat is osztogattak a bevándorlók között, azonban a higiéniai körülmények nagyon rosszak.

Úgy tudni, hogy azon az emeleten, amelyen a házaspár élt, mindössze egy fürdőszoba volt, amelyet 10-en használhattak.

Nem csak Olaszországban okoz gondot a migránsok körében a koronavírus.

Franciaországban a Calais-i befogadóközpontban ütötte fel a fejét a kór, itt két migránsnál mutatták ki a fertőzést az első körben, őket elkülönítették.

Görögországban a járvány miatt két migránstábort is karantén alá kellett vonni. A görög Bevándorlási és Menekültügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az Athéntól 40 kilométerre északkeletre található Malakasa táborban egy 53 éves afgán férfinak pozitív lett az új típusú koronavírusra elvégzett tesztje. A tábort, amelyben mintegy 1600 ember él 14 napra vonták vesztegzár alá, erre az időre pedig a tábor őrizetét is megerősítették. Múlt héten mintegy 20 menedékkérő tesztje lett pozitív az Athéntól északra fekvő, körülbelül háromezer embernek szállást adó Ritsona menekülttáborban, amelyet a hatóságok ezt követően vontak karantén alá.

Máltán is gondot okoz a koronavírus-járvány. Hal-Farban egy 1000 migránsnak otthont adó központot kellett karantén alá helyezni, miután nyolc bevándorló produkált pozitív tesztet. Egyelőre 14 napra hozták meg az intézkedést, azonban ha több beteg lesz, ezt a határidőt kibővítik.

A Görögországban kialakult helyzet miatt Németországban egy migránsbarát civil szervezet tüntetést tartott vasárnap Frankfurtban. A Seebrücke nevű szervezet demonstrációján német sajtóbeszámolók szerint nagyjából 500-an vettek részt, annak ellenére, hogy az országban kijárási korlátozások vannak érvényben.

A helyi rendőrség megpróbálta feloszlatni a tüntetőket, azonban ők azzal védekeztek, hogy betartják a másfél méteres távolságtartásra vonatkozó szabályokat. Több embert őrizetbe is vettek.

A demonstráció a #LeaveNoOneBehind nevű mozgalom zászlaja alatt tartották meg. Úgy tudni, hogy Berlinben egy hasonló, be nem jelentett tüntetést szerveztek, amelyen 10 ezer ember is részt vehetett. Érdekesség továbbá, hogy frankfurti a megmozdulást a „Fridays for Future” nevű környezetvédelmi mozgalom aktivistái is támogatták.

A Seebrücke egyébként néhány hete online petíciót indított, amelyben azt követelik, hogy engedjék szabadon a görögök táborokból a migránsokat. A petíciót több mint 300 ezren írták alá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat