Létrehozva: 2019.12.07.

Egyre biztosabb, Gyurcsányék zsaroltak Győrben

Egyre több jel mutat arra, hogy a DK-nak és személy szerint a Gyurcsány Ferenchez közel álló Czeglédy Csabának komoly szerepe volt Borkai Zsolt megbuktatásában. Bár először inkább pénzszerzéssel, magyarán zsarolással próbálkoztak egy DK-s politikus közbeiktatásával.

Mint ismert, a Borkai Zsolt adriai orgiá­járól szóló felvételeket egy magát az „ördög ügyvédjének” nevező személy által üzemeltetett blog hozta nyilvánosságra bő egy héttel az október 13-i választások előtt. A bejegyzéseket a nagyobb nyilvánosság elérése érdekében Facebookon is követni lehetett. Sőt némelyiket az „ördög ügyvédje” fizetett hirdetésben népszerűsítette. Ez adott lehetőséget a PestiSrácok.hu munkatársainak, hogy november végén közelebb kerüljenek a lejárató valós személyéhez.

Mint kiderült, a reklámok finanszírozója (aki nem szükségszerűen azonos a blog és a közösségi oldal szerzőjével) egy bizonyos Horváth Csaba volt, és a kampány alatt ugyanezzel a névvel adtak fel egy Balázsy Pétert, a Fidesz szombathelyi jelöltjét pocskondiázó hirdetést is. Szombathely pedig köztudottan Czeglédy Csaba „területe”, de Gyurcsány ügyvédje a győri kampányban is aktív, nyilvános szerepet vállalt.

Talán nem véletlen, hogy Balázsy Péter és Borkai Zsolt lejáratására egy­aránt létrehoztak egy-egy Facebook-felületet, s noha semmi közük egymáshoz, a szombathelyi oldalon a két kormánypárti jelöltet igyekeztek összemosni, vagyis ráragasztani Balázsyra a „Borkai-bélyeget”. Megjegyzendő az is, hogy a két oldal szerkesztői szemlátomást ugyanazt a karikaturistát foglalkoztatják.

A Balázsy-ellenes oldalt egyébként a szombathelyi hírlap szerint Czeglédy Csaba üzemeltette. Ezt abból állapították meg, hogy az ügyvéd előre bejelentette támogatóinak, mi és mikor fog megjelenni rajta, és kiadta a feladatot, hogy ha kijött a bejegyzés, osszák meg mindenkivel.

Horváth mindazonáltal a Pesti­Srácok szerint nem azonos Czeglédyvel, hanem létező személy, alighanem egy Vas megyei roma vezető, aki szorgalmasan megosztotta a Borkai-ügyről szóló híreket a közösségi oldalán, majd a választások éjjelén együtt ünnepelt Czeglédy Csabával.

Az „ördög ügyvédje” mégis egy Czeglédyhez köthető recept szerint járt el a kampányban. A hasonlóságra szintén a PestiSrácok mutatott rá. Beszámolójuk szerint Szombathely fideszes alpolgármestere, Lazáry Viktor volt az első, akit 2013-ban ugyanúgy „tettek el az útból”, mint idén Borkait. A politikusról elhíresztelték, hogy drogozik, kurvázik és drogos-szexelős ­hajópartikra jár a Balatonra és az Adriára. Aztán előkerült egy videófelvétel is, amely ezt volt hivatott igazolni. Az egyetlen lényeges különbség, hogy a Borkai Zsolt állítólagos kábítószer-fogyasztásáról szóló bizonyítékokat – ígérete ellenére – az „ördög ügyvédje” nem hozta nyilvánosságra. Lazáry esetében pedig a közreadott felvétel lehetett hamis, mivel az alpolgármester drogtesztje negatív lett. A Lazáry ellen indított lejárató kampányt mindenesetre Czeglédy vezette. Ő szerezte be és hozta nyilvánosságra az említett videót is.

További érdekes adalék, hogy 2010-ben a Vas megyei baloldal és Ipkovich György kampányfőnöke Czeglédy Csaba volt, a kampányra pedig létrehoztak egy YouTube-csatornát, amelyen a saját jelöltjüket népszerűsítő és a kormánypártok színeiben induló Hende Csabát gyalázó videókat töltöttek fel. A csatorna a Darkrider966 nevet kapta, ami kísértetiesen hasonlít a Borkai-féle orgiáról készült videót megosztó „ördög ügyvédje” nicknevére: Dark­ridergameoff.

Kísérteties nyelvi egyezések

A különös egybeesések sorozata ezzel közel sem teljes. Szerdán a Mandiner jelentkezett egy átfogó elemzéssel, amelyben kimutatták: Czeglédy Csaba és az „ördög ügyvédje” hasonló helyesírási hibákat követ el, kísértetiesen egyforma szófordulatokat használ, de még a mondatokat is hasonlóképpen kezdi. Alapvetően mindketten helyesen írnak, de az ikes igéket – kizárólag egyes szám első személyben – helytelenül használják. Például meglepődök a meglepődöm és megszökök a megszököm helyett.

Egyformán szeretnek írásban is hümmögni, amit az általánosan elterjedt „hm” helyett „hmm”-mel fejeznek ki, és fordítva használják a bort iszik és vizet prédikál kifejezést: „Vizet prédikál és…”. További hasonlóság, hogy mindketten gyakran élnek olyan szófordulatokkal, mint a „nincs itt semmi látnivaló”, a „jobb sorsra érdemes” és az „így mulat egy magyar úr”, valamint a „pincsikutya”, „golyófogó”, „győri polip”, „Fidesz-csicska” és „szolgálati közlemény”. S egyaránt kedvelik a régies, a mindennapi nyelvhasználatból kikopott „mihelyst” szavunkat, a kötőszóként használatos „azonban”-nal és „ráadásul”-lal pedig feltűnő gyakorisággal kezdenek mondatot.

Rendőrségi eljárások

Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc ügyvédjének érintettségét tehát közvetett bizonyítékok egész sora valószínűsíti a Borkai-ügyben. A felvétel és az „ördög ügyvédjének” állításaival összefüggésben indult rendőrségi eljárások pedig további DK-s kapcsolatot is feltártak.

A botrány folyományaként több feljelentés született korrupció, kábítószerezés, valamint zsarolás miatt, hiszen az adriai videót a nyilvánosságra kerülése előtt arra akarták felhasználni egyesek, hogy pénzhez jussanak a polgármestertől és Rákosfalvy Zoltántól, egy jól menő győri ügyvédtől.

A kábítószerrel való visszaélést nem vizsgálták a hatóságok, hiszen – ahogy fentebb már említettük – erre vonatkozóan a titokzatos leleplező nem állt elő semmilyen bizonyítékkal. A zsarolási ügyben viszont meggyanúsították a Demokratikus Koalíció volt önkormányzati képviselőjelöltjét, Póczik Józsefet és ifj. F. Gábort, aki az eddigi adatok szerint a prostituáltakat szervezte Borkaiék­nak, majd megállapodott az egyikükkel, hogy rejtett technikával felveszi az orgiát. F. Gábor állítólag Póczik élettársának a fia. A két prostituált ugyancsak gyanúsítottja az ügynek.

A nyilvánosság elé álló Póczik arról beszélt, hogy egy ismeretlen telefonhívására ment el egy fővárosi hotel recepciójához, ahol letettek a nevére egy borítékot azzal, adja át Borkai Zsoltnak. A borítékban az orgiáról voltak felvételek. A DK-s politikus tagadja, hogy zsarolt volna, csakhogy előkerült egy hangfelvétel, amely szerint tízmillió forintot kért a Borkaihoz köthető ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán bizalmi emberétől.

További érdekesség, hogy Glázer Tímea, a Gyurcsány-párt háttérbe vonuló polgármesterjelöltje Póczik korábbi csapattársának, Glázer Róbertnek a húga – hogy neki volt-e szerepe az ügyben, egyelőre nem tisztázott.

A nyomozás mindenesetre elvezethet az „ördög ügyvédjéhez”, aki azonos lehet a megbízóval, akiről Póczik tett említést a zsarolást alátámasztó hangfelvételen. E ponton pedig érdemes még egyszer visszautalni Lazáry Viktor 2013-as lejáratási ügyére, amelyben a felvétel közzétételét megelőzően Czeglédy Csaba ha nem is megzsarolta, de „ultimátumot” adott a fideszes alpolgármesternek, hogy amennyiben lemond, akkor nem kerül nyilvánosságra a videó.

Megkezdődik a kampány

Ma elkezdődik az ajánlások gyűjtése a január 26-i győri időközi polgármester-választásra, Simon Róbert Balázs (Fidesz) országgyűlési képviselő tegnap a témában tartott sajtótájékoztatón azt közölte: mintegy négyszáz aktivistával kezdik meg a támogatói aláírásgyűjtéseket. Mint ismert, a helyi választási bizottság a november közepén meghozott határozatában rögzítette a határidőket, így a kampány mától január 26-án 19 óráig tart. Polgármesterjelöltet ajánlani és bejelenteni december 23-án 16 óráig lehet, míg az átjelentkezési kérelmeknek legkésőbb január ­22-én 16 óráig kell megérkezniük a helyi választási bizottsághoz.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt