Létrehozva: 2020.08.07.

Egymás hegyén-hátán, nem számít a járvány a brit strandokon

Hiába az egymást érő figyelmeztetések, a Nagy-Britanniát elérő hőhullám a tengerpartra űzte britek millióit. A szakemberek még a korábbinál is nagyobb járványtól tartanak.

Hiába a kilátásba helyezett borsos bírságok, hiába a szép szó, hiába kérlelik a politikusok és a járványügyi szakemberek a tengerpartokat, strandokat elözönlő briteket. Kötelező távolságtartás? Ugyan már! Egymás hegyén-hátán tolonganak nem egyszer sörös dobozzal a kezükben. Az elmúlt napon mért 37,5 Celsius fokos hőmérséklet (minden idők harmadik legmelegebb augusztusi napja) és a hűvös tengervíz csalogatása felülír mindenféle óvatosságot és józanságot. Pedig volt ahol a helybéliek útzárral, sőt verbális inzultusokkal próbálják távol tartani a tengerpartokat elözönlő városlakókat, hiába.

Több politikus sürgette a rendőrségi ügyekért felelős belügyi államtitkárt hogy vezényeljen ki rendőri alakulatokat a strandoló tömeg hazaküldésére.

Hiába figyelmeztetik folyamatosan a lakosságot, a hőhullám miatt továbbra is szinte mindenki a vízpartok felé tart. A tengerparton akkora a zsúfoltság, hogy ha valaki meg is próbálna betartani az egyébként nyilvános helyen kötelező 6 láb, vagyis közel 2 méternyi távolságot másoktól akkor sincs rá gyakorlatilag semmiféle módja. Jó, ha 30-40 centire képesek egymástól mozogni az egyes emberek. Vagyis, ha valaki fertőzött a koronavírussal, jó eséllyel több száz embert is megfertőzhet! Egy tanulmány szerint a járvány újabb hullámának csúcsa 2020 decemberében várható, és a mértéke várhatóan az első hullám 2-2,3-szorosa lesz.
Több mint 46 ezer ember halt meg eddig Nagy-Britanniában eddig a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegség szövődményeiben. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint a fertőzöttek száma pedig meghaladta a 307 ezret. Amennyiben a járvány második hulláma valóban két-háromszorosa lesz az elsőnek, akár 1 millió ember is megfertőződhet. Miközben szinte egymás arcába lógnak az emberek a zsúfolt tengerpartokon a kormány néhány napja karantént rendelt el a Spanyolországból hazatérők számára. Július utolsó hetében Nagy-Britannia 14 napos karantént rendelt el a Spanyolországból érkezők számára. Az intézkedés nagy csapást jelent a spanyol idegenforgalmi ágazatra, akár csak a légi közlekedési vállalatokra és utazási irodákra, amelyek szeretnének ismét jelentősebb forgalmat elérni a korábbi korlátozások enyhítése után. Nagy-Britanniából tavaly több mint 18 millió turista érkezett Spanyolországba, ahol az idegenforgalom bevételei a GDP 12 százalékát teszik ki. A spanyol kormány azt nyilatkozta, hogy az ország biztonságos, a járvány gócpontjait elszigetelték és ellenőrzés alatt tartják. A külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor kijelentette, hogy tiszteletben tartják az Egyesült Királyság döntését, és kapcsolatban állnak az ottani hatóságokkal. A hazatérőkre ezúttal szigorúan ellenőrzött, kéthetes karantén vár, melynek megszegése esetén akár 1000 fontos pénzbüntetést is kiróhatnak. A külügyminisztérium csak a halaszthatatlan utazásokat tanácsolja Spanyolországba, ennek megfelelően a legtöbb légitársaság nyomban törölte a régióba induló járatait. Boris Johnson figyelmeztetett a romló helyzet kockázataira. Mint mondta, „Világosan kell látni, hogy néhány európai barátunk országában egyes helyeken a pandémia második hullámának jelei mutatkoznak. Ezért hoztuk a Spanyolországgal kapcsolatos döntést és egész nyáron számítani kell arra, ahol szükséges, ott akcióba lépünk”. Hírek szerint Belgiummal, Luxemburggal és Horvátországgal szemben vezethetnek be hasonló intézkedéseket. Nagy-Britanniát sújtotta leginkább Európában a koronavírus okozta járvány több mint 328 ezer esettel és 45 600 halálos áldozattal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat