Létrehozva: 2020.06.04.

Ebben az EU országban már a járvány második menetére készülnek

A kötelező távolságtartás és a karanténszabályok visszavezetéséről nyilatkozott a belga Szövetségi Közegészségügyi Szolgálat. A bejelentés szerint a szigorítások visszavezetésén kívül kevés esélyt látnak arra, hogy elkerülhető legyen a járvány második hulláma az országban.

Yves Van Laethem a szövetségi Covid-19 szóvivő azt is elmondta, hogy jelenlegi tapasztalataik birtokában nem biztos, hogy a korlátozásokat ugyanolyan formában fogják visszavezetni, mivel számos más technika is rendelkezésükre áll.

Bár Pieter De Crem belügyminiszter „lehetetlennek” nevezte a második karantén bevezetését, de Van Laethem emlékeztet, hogy továbbra sincs eredményes kezelés vagy oltás a vírus ellen, és nincs más rendelkezésre álló fegyver vele szemben, mint a folyamatos tesztelések és a betegek nyomon követése.

Belgium a koronavírus által jobban sújtott európai országok közé tartozik:

Eddig 58 ezer koronavírusos megbetegedést rögzítettek, melyből népességarányosan nagyon sok, 9 és félezer végződött halállal. Ez brutálisan magas, 16,2 százalékos halálozási arányt feltételez, de ami még szomorúbb:

A világon népességarányosan a törpeállam San Marino után Belgiumban van a legtöbb haláleset, egymillió főre vetítve 814. Világszinten is a legrosszabbak között vannak Belgium mutatói a koronavírus-járvány kezelésében. Az országot politikai válság is sújtja: egy éve ügyvivő kormányuk van, a jobboldal győzelme ellenére a liberálisoké a hatalom.

A válság elejétől kezdve teljesen alábecsülték a helyzet komolyságát. Odáig fajult a helyzet, hogy Maggie De Block liberális egészségügyi miniszter februárban nyilvánosan kigúnyolt, „drámakirálynőnek” nevezett egy virológust, aki a koronavírusra figyelmeztetett. A koronavírust félreértették, mint „egy sima influenzát, ami miatt senkinek sem kell aggódnia”. Mire a helyzet súlyossága nyilvánvalóvá vált, már túl késő volt.

A belga állampolgárok még akkor is utazhattak Olaszországba, amikor ott elvesztették a kontrollt a helyzet felett, és karanténba sem kellett vonulniuk, amikor hazajöttek. Túl sokat vártak a korlátozásokkal is, mire bejelentették, a baj már megtörtént.

A vírus melegágya Belgiumban továbbra is a flamand régió. Szerdáról csütörtökre 28-an lettek a Covid-19 betegség áldozatai, a halálesetek száma országos szinten átlépte a 9500-at. Egyes kórházak még mindig nehezen birkóznak meg az előttük álló kihívásokkal, és néhány helyen a járóbeteg-ellátás is nehezen áll vissza a régi kerékvágásba. Ez a szakértők szerint amiatt van, hogy egyes régiókban még mindig sok a koronavírussal fertőzött beteg, és még mindig léteznek gócpontok az országban.

A szomszédos Hollandiában 209 új fertőzöttet azonosítottak 24 óra leforgása alatt. A viszonylag magas szám a helyi sajtó szerint annak a következménye, hogy az országban június eleje óta kiterjesztették a szűrést. Szerdáról csütörtökre 8394 tesztet végeztek el, ez eddig a legmagasabb egy nap alatt elvégzett tesztszám a vírus ottani megjelenése óta.

A járvány további újabb 13 ember életét követelte, a halálos áldozatok száma kis híján 6000 a 17,5 millió lakost számláló Hollandiában.

Egy macska is... Egy belga macska is elkapta a koronavírust, írta a Politico. A lap megjegyzi, a fertőzést a Liege-i Egyetem állatorvosi karán állapították meg. Steven Van Gucht, a kormány koronavírussal kapcsolatos tudományos bizottságának elnöke számolt be erről. Elmondta, a macska gazdájánál egy hete jelentkeztek a tünetek, majd a macskánál is megjelentek azok: hasmenés, hányás és légzési nehézségek. Van Gucht megjegyezte, egyedi esetről van szó, egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy ez gyakran előfordulhat. Ebben az esetben a gazda fertőzte meg a házi kedvencet, ez a fertőzés ugyanis alapvetően nem terjed állatról emberre.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat