POLITIK

Dzsihadista harcos feleségét tartóztatták le Németországban

Péntek este tartóztatták le a német hatóságok az Iszlám Állam kilépzőtáborának tartott Al-Hol táborból érkező dzsihadista feleséget.- jelentette a V4NA.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Az ügyészség elmondása szerint a nő 2014-ben utazott Szíriába, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez és ott hozzá is ment egy IÁ-katonához.

A terrorcsalád egy ISIS által elkobzott házban élt Irakban, ahol a feleség vitte a háztartást havi 90 euróból, amit szintén a szervezet biztosított. Így a férje nyugodt szívvel hagyta otthon, amíg részt vett az Iszlám Állam háborújában.

A visszatérésének körülményei egyelőre ismeretlenek, de már több szökést is dokumentáltak az Al-Holból. A tábor arról vált hírhedté, hogy az Iszlám Állam uralkodik a kerítésein belül és az amerikai katonák csak igyekszenek bent tartani őket, nehogy rászabaduljon a pokol Európára.

Mindeközben Németország és Hollandia beleegyezett abba, hogy visszafogadja a korábban az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezetben harcolt, majd török fogságba esett állampolgárait és családjukat – jelentette be Süleyman Soylu török belügyminiszter.

„Mi nem egy hotel vagyunk az Iszlám Állam tagjai számára”, ezért minden elfogott ISIS-harcost vissza fogunk küldeni abba az országba, ahonnan jött, jelentette ki a török belügyminiszter. Süleyman Soylu hozzátette, nem tudják az idők végezetéig őrizni az Iszlám Állam harcosait.

Törökország megállapodott Németországgal, Franciaországgal, Hollandiával, Írországgal és Dániával, hogy az uniós tagállamok visszafogadják az ISIS kötelékében szolgált állampolgáraikat – számolt be az Anadolu török hírügynökség szerdán. „A saját politikánkat követjük és kompromisszumok nélkül végrehajtjuk. Akik félreállnak az utunkból (azokkal nincs bajunk), akik viszont nem, azoknak szembe kell nézniük a következményekkel” – jelentette ki Süleyman Soylu török belügyminiszter. Soylu külön köszönetet mondott Németországnak és Hollandiának, akik feltétel nélkül visszafogadják a török börtönökben őrzött állampolgáraikat.

Az ISIS több száz volt tagját őrzik törökországi börtönökben, és a török hadsereg további 287 foglyot ejtett az elmúlt hetekben a kurd szeparatista YPG elleni harcok során. Törökország bejelentette, hogy egy német és egy amerikai származású fogoly mellett további 23 EU-állampolgárt – volt ISIS-harcosokat – kíván hazaküldeni.

Soylu szerint azok az Európai országok, melyek megvonják az állampolgárságot a terrorszervezethez csatlakozó állampolgáraiktól, csak a felelősséget akarják lerázni magukról. „Ez számunkra elfogadhatatlan”, jelentette ki a belügyminiszter. Elmondta, holland, brit és más nemzetiségű szélsőségeseket is fogva tartanak török börtönökben, közel 1200 embert. A Szíria északkeleti részén végrehajtott offenzíva során pedig 287 embert fogtak el, akiket eddig a kurdok által felügyelt táborokban tartottak fogva.

Az uniós tagországokban eközben élesedik a társadalmi vita arról, egyáltalán vissza szabad-e fogadni a felszámolt ISIS-táborokból szökni próbáló, csalódott dzsihadistákat az anyaországba. A német kormány júliusban úgy döntött, hogy első körben a gyermekeket nevelő anyákat, illetve az ISIS-katonák árván maradt gyermekeit engedi vissza, a férfiakat egyelőre nem. A holland parlament 2016-ban, a belga 2017-ben törvényt fogadott el arról, hogy az Iszlám Állam vagy az al-Kaida kötelékében szolgált katonák elveszítik állampolgárságukat, így – útlevél híján – megakadályozzák, hogy legálisan hazatérhessenek.

Az EU-tagállamok hatóságai összesen mintegy 5 ezer embert tartanak nyilván, aki az Iszlám Államhoz csatlakozott.

címkék: