Létrehozva: 2020.12.14.

Dráma: 15 év után találták meg Ilona halott fiát

A Sátor Lajos-féle dunaszerdahelyi maffia Kelet-Európa legkegyetlenebb, irgalmat nem ismerő alvilági csoportja, százak halála száradhat a kiterjedt bűnbanda lelkén.

15 évig élt a remény Ilona szívében, hogy nyomtalanul eltűnt fiát még valaha viszontláthatja, most azonban muszáj lesz elfogadnia a szörnyű valóságot. Zoltán a magyar határ menti szülőfalujától 20 kilométerre, egy gödör mélyéről került elő.

Az ellenségemnek sem kívánom”

Hatalmas földterületet ástak fel nemrég a szlovákiai Albár és Mad között, ahol szeptember 9-én emberi maradványokat találtak. A szántóföldön célirányosan folyt kutatás az egykori dunaszerdahelyi, Sátor Lajos-féle maffia áldozatai után, a helyszínre a bűnszervezet börtönben ülő tagjai vezethették el a hatóságokat. Az áldozatot nemrég sikerült azonosítani. Kiderült: B. Zoltán nevére cégeket írattak, a nevében gazdasági bűncselekményeket követtek el, de fizetség helyett inkább eltették láb alól. A fiatalember édesanyját a Borsnak sikerült utolérnie tegnap telefonon, a határ menti Nagyszarván élő Ilona könnyek között beszélt fiáról.

„Ne tudja meg senki, milyen fájdalmat éreztem, amikor kö­zölték, hogy a fiam maradványait találták meg elásva. Ezt még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom, ezzel minden reményünk elszállt” – nyilatkozta a Borsnak a gyászoló édesanya.

Olaszországba indult utolsó napján

„Ordításban törtem ki, a nyomozót másnap hívtam vissza, hogy elnézést kérjek ezért. Azt hitte, hogy örülni fogunk a hírnek, de csak akkor örültem volna, ha élve kerül elő. Hiába telt el ennyi idő, egy pillanatig sem adtuk fel a reményt. Az utolsókig bíztam benne, hogy még életben van valahol” – magyarázta lapunknak a 62 éves asszony.

Zoltán az utolsó napján Olaszországba indult autóalkatrészért, de a közelben kiszedték a kocsijából, és eltüntették. Bordó Fiatja azóta sem került elő. A maradványok között a családja elmondása szerint megtalálták azt az arany nyakláncot is, amit az el­tűnésekor viselt. A nyomozás miatt a temetésre a családnak akár fél évet is várnia kell.

„Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá. Templomban ministrált, nagyon dolgos, intelligens és rendes fiú volt, és sajnos erre is fizetett rá”- mondta az anya.

Ismeretlen telefonáló fenyegette a szülőket

Mint Ilona elmondta, az eltűnés után öt nappal egy névtelen telefonhívást kaptak a vezetékes telefonjukon, amit a férje vett fel. Egy ismeretlen hang megfenyegette őket, hogy álljanak le a kutakodással, mert „ráfizethetnek”.

„Természetesen nem álltunk le, még egy magas összeget is felajánlottunk a nyomravezetőnek, de sajnos nem jelentkezett senki. Az utolsó napon Zoli a kocsiját szerelte, én pedig feltűnően nézhettem őt az ajtóból, mert ezt szóvá is tette. Amikor bejöttem a házba, borzasztó érzés fogott el, és mondtam is magamnak, hogy remélhetőleg nem most láttam őt utoljára. A rendőrök korábban azt mondták, nincs még egy család, amelyik ennyi mindent megtett volna az eltűnt fiáért” – tette hozzá az asszony, aki hozzájárult ahhoz, hogy a fiáról fényképet közöljünk. B. Zoltánt a nővére és a szülei mellett rengeteg barátja gyászolja. Érdekesség, hogy a szlovákiai Paraméter nevű portál szerint az elmúlt két évben legalább 20 holttestet találtak a nyomozók Dunaszerdahely környékén, ők valamennyien a maffia áldozatául estek.

Saját emberei végeztek a Donnal Az 1990-es években Dunaszerdahelyen a helyi maffia uralkodott. Egy idő után a bűnszervezet két ága, a Pápay Tibor és a Sátor Lajos irányította két klán egymással is háborúzni kezdett. A felvidéki kisvárosban nem volt szokatlan a lövöldözés, robbantás, de előfordult, hogy egy levágott fejet találtak a helyiek a bevásárlóközpont előtti virágágyásban. Sátor Lajost a saját emberei ölték meg és ásták el 2010-ben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat