Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.02.

Donald Trump a kormányzóknak: Át fognak gázolni rajtatok!

Donald Trump rendet ígért, és közölte: ha szükséges, a hadsereg segítségét is beveti a zavargások letörésére.

Hangsúlyozta, hogy elsődleges feladata az ország megvédése, hiszen erre esküdött fel. Mint fogalmazott: „a rend és a törvényesség elnöke”, és ha a helyi tisztségviselők nem tudják megfékezni az erőszakos demonstrációkat, akkor ő fog cselekedni. Ennek érdekében minden rendelkezésre álló szövetségi erőforrást, – az ő megfogalmazásában: „civil és katonai” forrást – mozgósít, és ha szükséges, a szövetségi fővárosban és más nagyvárosokban egyaránt beveti a katonaságot.

Közölte: utasította a tagállamok kormányzóit és polgármestereit, hogy biztosítsák „a rendfenntartó erők elsöprő jelenlétét” mindaddig, amíg le nem csendesítik a tüntetéseket. „Ha egy város vagy egy tagállam visszautasítja a szükséges lépéseket a lakói élete és tulajdona védelme érdekében, akkor én fogom felvonultatni az Egyesült Államok katonaságát, és gyorsan megoldom a problémáikat” – fogalmazott.

Donald Trump az elszabadult erőszakot „belföldi terrorcselekményeknek” minősítette, és ismételten a szélsőbaloldali és magukat antifasisztáknak nevező csoportokat tette felelőssé a káoszért. „A lázongás legnagyobb áldozatai a szegényebb sorsú közösségeinkben élő békeszerető állampolgárok, és én, mint az elnökük, harcolni fogok a biztonságukért. Harcolni fogok, hogy megvédjelek benneteket, én, a ti rendet és törvényességet biztosító elnökötök és a békés protestálók szövetségese” – mondta Trump.

Végül – hivatali felhatalmazására utalva – idézte azt az 1807-es, úgynevezett Lázadási Törvényt, amely lehetővé teszi az amerikai elnököknek, hogy megkerüljék a szövetségi törvényt, amely tiltja a hadsereg bevetését belföldi rendfenntartásra.

Ezek után megyek, hogy lerójam tiszteletemet egy nagyon, nagyon különleges helyen” – mondta az amerikai elnök, majd ellátogatott a Fehér Ház mellett lévő Szent János templomhoz, amelyet keddre virradóra szintén felgyújtottak, de szerencsére a lángokat hamar eloltották, így nem keletkeztek nagyobb károk az épületben.

A rövid vizit idején az elnököt és kíséretét rendkívüli biztosítással védték, a Fehér Ház tetőzetén titkosszolgák és mesterlövészek vigyázták a rendet.

Trump rózsakerti nyilatkozata és templomi látogatása idején egyébként a Fehér Ház előtt tüntetők zajongtak. Az elnök a templomnál magasra emelt Bibliával állt meg.

Az amerikai elnök hétfőn egy videós konferencián is üzent az államok kormányzóinak, mondván: hogy az elmúlt napok erőszakos zavargásai azért harapózhattak el, mert gyengék, nem léptek fel kellő határozottsággal a randalírozók ellen. „Uralnotok kell a helyzetet, ha nem teszitek, az időt vesztegetitek. Át fognak gázolni rajtatok” – fogalmazott az elnök.

 

Ellentmondanak egymásnak George Floyd boncolási eredményei

Ellentmondanak egymásnak a rendőri beavatkozás közben május 25-én este Minneapolisban meghalt George Floyd boncolási jegyzőkönyvei: a családja kérésére elvégzett második halottkémi vizsgálat szerint a 46 éves férfi halálát a nyakára és a hátára nehezedő nyomás okozta fulladás idézte elő.

A rendőrség által korábban kiadott, első dokumentum szerint ugyanakkor nem találtak „fizikai bizonyítékot, amely alátámasztaná a trauma miatti fulladást vagy fojtogatást”, és Floyd halálához „hozzájárulhatott egészségi állapota, beleértve koszorúér-betegségét és magas vérnyomását”.

A második halottkémi eredményt hétfőn délután ismertette Ben Crump, a család ügyvédje. Eszerint semmi jele annak, hogy Floyd szívbeteg lett volna, a nyaki nyomáson kívül a hátára nehezedő – szintén térdtől származó nyomás – is hozzájárult halálához, ezek miatt nem kapott levegőt. A vizsgálatot elvégző két orvos gyilkosságnak minősítette a történteket, szerintük Floyd nagy valószínűséggel már halott volt, amikor a mentőautóba emelték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra