POLITIK

Cápák mozognak, de nincs Városháza-ügy?

Bár korábban Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy nincs ügy, most már támogatta a bizottság felállítását, de azzal a megkötéssel, hogy Bajnai Gordont nem hallgathatja meg a testület. Vajon miért?
címkék:
  • Szerző:

vizsgálóbizottság alakul Budapesten a Városháza eladási botránya miatt. Bár korábban Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy nincs ügy, most már támogatta a bizottság felállítását, de azzal a megkötéssel, hogy Bajnai Gordont nem hallgathatja meg a testület.

Pedig az eddig nyilvánosságra került hangfelvételek alapján a volt kormányfő az egyik kulcsfigura lehet,

Bajnai ugyanis egy magas rangú vezetővel egyeztetett a fővárosi ingatlanokról, ismeri a jutalékos rendszert, és tud a nagykoalícióhoz köthető cápákról”.

Budai Gyula Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, igen érdekes, hogy a városházi cápákról és a jutaléki rendszerről beszélő Bajnai Gordon volt miniszterelnököt nem lehet meghallgatni, és megvizsgálni az ügyben betöltött szerepét.

Hozzátette: újabb fővárosi ingatlanok eladása miatt tett büntetőfeljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál, kiemelve, hogy ebben szerepel a XI. kerületi Etele u. 55. ingatlan értékesítése is.

Hangsúlyozta, ezek olyan fővárosi ingatlanok,

amelyek az állítólag senki által nem ismert Berki Zsoltnak küldött elektronikus leveleken szerepelnek, és ezeket a Budapesti Vagyonkezelő Központból küldték, melynek vezérigazgatója Barts Balázs, a főpolgármester beosztottja.

Budai Gyula bejegyzésében Karácsonyéknak szegezi a kérdést: „Mennyi jutalékot kaptatok vissza?”

Láng Zsolt javaslatára döntöttek vizsgálóbizottság felállításáról a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a Városháza-ügy miatt, azonban a vizsgálóbizottság Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerepét nem vizsgálhatja.

 

A javaslatot Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője nyújtott be a testület elé. Az előterjesztést Karácsony Gergely módosító javaslatával fogadták el végül a közgyűlésben. A vitában Karácsony elmondta, hogy egy olyan ügyben állítanak fel most vizsgálóbizottságot, amely szerinte nem történt meg. A Fidesz frakcióvezetője szerint viszont az a kérdés, hogy Bajnai Gordont miért nem vizsgálhatja a tervezett bizottság.

Amikor a volt miniszterelelnök azt mondja egy felvételen, hogy cápák mozognak a különféle üzlet ügyekben, akkor Önök mondják azt, hogy ez nem ügy?

tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője a baloldali polgármestereknek. Láng Zsolt arra is rámutatott, hogy a vizsgálóbizottság meglehetősen szűk ütemterv mentén dolgozhat. Mindezek ellenére megszavazzák a baloldali többség vizsgálóbizottsági javaslatát, hogy kiderüljön az igazság – számolt be az Origo.

A testület feladata az, hogy a Városháza és a fővárosi önkormányzat más ingatlanjainak hasznosításával összefüggő állításokat tartalmazó, nemrégiben nyilvánosságra került hangfelvételekkel összefüggésben vizsgálatot folytasson le.

Budai Gyula: Főpolgármester úr, ez most komoly?

Budai Gyula közösségi oldalán reagált a vizsgálóbizottság körüli vitára. Karácsony Gergelynek címzett bejegyzésben Budai Gyula leszögezi:

„Főpolgármester úr, ezt most kibulizták és megakadályozták Bajnai Gordon meghallgatását, de azt nem tudja megakadályozni, hogy a rendőrség kihallgassa Bajnait, Kiss Ambrust, Tordai Csabát és Önt !”

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korábban közölte, hogy a Városháza-ügy kapcsán a rendőrségre több feljelentés is érkezett. Ezek alapján befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt indultak eljárások ismeretlen tettes ellen.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?