Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.14.

Büntetőeljárás indulhat a Szeviép-ügy bírái ellen

Hivatalból büntetőeljárást indíthatnak a Szeviép-ügyet tárgyaló bírák ellen, amennyiben a fegyelmi eljárás során olyan adatok kerülnek elő, amelyek megalapozhatják a vesztegetés elfogadásának, befolyással üzérkedésnek vagy más korrupciós bűncselekmény elkövetésének a gyanúját.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a szolgálati bíróság eljárásrendje szerint a büntetőeljárás akár heteken belül megtörténhet, körülbelül január végéig kell ugyanis elkészítenie jelentését a botrány feltárásával megbízott vizsgálóbiztosnak. A belső ellenőrzés eredményeit összegző dokumentum egyébként a „vádirat” szerepét tölti be a szolgálati bíróság eljárásában, és fő szabály szerint harminc nap áll rendelkezésre az elkészítéséhez.

Fotó: PestiSrácok.hu

Mint ismert, a PestiSrácok.hu több részből álló cikksorozatot közölt arról, hogy összeférhetetlenség és jogsértés merülhetett fel a Szeviép-perben felmentő ítéletet hozott bírói tanács tagjainál. A Ripost is hírül adta: a hírportál először arról írt, hogy a Botka László vezette szegedi önkormányzattól kapott zsíros megbízást a Szeviép-vezéreket felmentő bírói tanács egyik bírájának, Nóvé Ágnesnek a családi cége. Megírták azt is: Kovalcsik Éva, a bírói tanács vezetője feltűnően kedvező áron vásárolt lakást a szegedi önkormányzattól, illetve hírt adtak arról, hogy az egyik Szeviép-vádlott védőjének felesége szignálja ki Szegedi Törvényszéken a büntetőügyeket. Azt is megírták, hogy a Szeviép-ügy elsőrendű vádlottjának a védője egy 2016-os meghatalmazás szerint éppen Nóvé Ágnes családi cégét képviselhette.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot