Létrehozva: 2019.11.22.

Budafok szívesen befogadja a XI. kerületből elüldözött szuperkórházat

Ha az újbudai önkormányzat nem támogatja, hogy a XI. kerületben épüljön meg a dél-budai térség egészségügyi ellátását fejlesztő beruházás, akkor Budafok-Tétény szívesen látja a tervezett centrumkórházat és járulékos fejlesztéseit – közölte a főváros XXII. kerületének önkormányzata.

Jól előkészített és szakmailag alátámasztott beruházásokat csak azért blokkolni, mert politikailag ez az érdekük, felelőtlenség – közölte Budafok-Tétény polgármestere.

Ha az újbudai önkormányzat nem támogatja, hogy a XI. kerületben épüljön meg a dél-budai térség egészségügyi ellátását fejlesztő beruházás, akkor Budafok-Tétény szívesen látja a tervezett centrumkórházat és járulékos fejlesztéseit – közölte a főváros XXII. kerületének önkormányzata. A közleményben idézték Karsai Ferencet (Fidesz-KDNP) Budafok-Tétény polgármesterét, aki úgy fogalmazott, jól előkészített és szakmailag alátámasztott beruházásokat csak azért blokkolni, mert politikailag ez az érdekük, felelőtlenség. Mint írták, a hírek szerint László Imre, az újbudai DK-s polgármester által vezetett önkormányzat nem támogatja a kerületbe tervezett szuperkórházat, de legalábbis erős kételyei vannak a beruházás szükségességéről. A XXII. és a környező kerületek lakosságának magas színvonalú egészségügyi ellátásának megteremtése érdekében Karsai Ferenc tárgyalásokat kezdeményez a kormányzati szerveknél egy budafok-tétényi helyszín kijelölésére – áll a közleményben. Mindeközben petíciót indítottak a dél-budai szuperkórház megépítéséért – mondta Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője az M1 aktuális csatornán. A KDNP-s országgyűlési képviselő elmondta, „érdekes nyilatkozatok” láttak napvilágot az önkormányzati választások után számos kormányzati beruházás kapcsán. A dél-budai szuperkórház megépítését például pazarlónak nevezték, és az épület helyszínét is vitatták.

Azonban én azt hiszem, hogy vannak közös ügyek (...), amelyekben a közös nevezőt meg kell találni, ilyen például a magyar emberek egészségének kérdése, ami nem lehet vita tárgya – fogalmazott. Hozzátette, az ellenzék a parlamentben folyamatosan arról beszél, hogy az egészségügyet fejleszteni kell, s ezt a kormányzat is fontos ügynek tekinti.

Kitért arra is, hogy a Szent Imre Kórház, amit 300-350 ezer ember ellátására építettek, nem tudja kiváltani az 1,2 millió ember ellátására tervezett szuperkórházat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?