Létrehozva: 2017.11.27.

Zseniális ötlet, nem csak kolbászból készülhet kerítés

Még a gyerekeket is lázba hozza az üllõi könyvtár könyvekbõl épült kerítése, és azt kérik szüleiktõl, hogy újra és újra megcsodálhassák a magyar és világirodalom gerinceit.

A magyar és a világirodalom remekeit láthatja az ember utcán, ha elhalad az üllői könyvtár épülete előtt.

Az egyedülálló ötletet nemrég valósították meg, és könnyen lehet, bánni fogják, hogy nem védték le az elképzelést. Persze inkább örülnének, ha elterjedne ez a gyakorlat, szeretnék ugyanis minél közelebb hozni az emberekhez az olvasást, a könyvek szeretetét.

"Sokat gondolkoztunk, hogyan tudnánk egy, a megszokottnál kreatívabb megoldással megépíteni a kerítést. Aztán jött az isteni szikra, és a műanyag fal díszítéseként könyvgerincek kerültek a csupasz lécek helyére. Mindenkinek nagyon tetszik, sőt, a szülőktől azt halljuk, hogy a gyerekek szeretnék, ha újra és újra megnézhetnék" – mondta a %Ripost%-nak Velkei Hajnalka, a Vargha Gyula Városi Könyvtár igazgatója.

A sikeren felbuzdulva, jövőre a kerítés többi részét is hasonlóképpen fogják felújítani. Ott már nem csak a világirodalom klasszikusai, hanem gyermekkönyvek is megjelennek majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak

POLITIK

Hídpénzbotrány: A Mammutban vehették át a baloldalnak szánt kenőpénzeket

POLITIK

Folytatódhat a betiltott konzervatív konferencia Brüsszelben