Létrehozva: 2017.11.18.

Vonából miközben a zsidónegyedben bocsánatért esedezett, saját párttársai csináltak hülyét. Közröhej

Miközben Vona szemforgató módon próbálta elnyerni a budapesti zsidóság bûnbocsánatát, vezetõ politikustársai már az Új Magyar Gárdával meneteltek.

Alig két nappal azután, hogy Vona Gábor a Spinoza Házban, a budapesti zsidónegyedben, a balliberális "elit" otthonában azt állította, hogy már nincs is meg a gárdista mellénye, és a Jobbik már nem azonosul a Magyar Gárdával, a Hatvan Online megírta, hogy szombaton

Sneider Tamás, a Jobbik - pályáját szkinhedként kezdő -  alelnöke és Lukács László, a párt országgyűlési képviselője  Hatvanban egy politikai rendezvényen együtt menetelt  Mészáros Istvánnal, az Új Magyar Gárda főkapitányával. Ennyit a Vona által előadott „bensőleg megélt, átélt változásról”.

A Jobbik két országgyűlési képviselője, akik közül az egyik a párt alelnöke is, nyíltan közösséget vállal azzal az Új Magyar Gárdával, amelyet két napja tagadott meg a párt elnöke, Vona Gábor a Spinoza Házban a belvárosi liberálisoknál tett látogatása során. Azzal az Új Magyar Gárdával, melynek tagjait és vezetőit néhány hete ítélték el jogerősen homoszexuálisok megveréséért. Eközben Vona a fenti rendezvényen arról beszélt, hogy számít a homoszexuálisok szavazataira is.

Párttársai a Magyar Gárdával a hatvani rendezvényen együtt menetelve lényegében hülyét csináltak a magyar zsidóság kultikus helyén bocsánatért esedező pártelnökből. Pedig Vona bedobott mindent, több szemtanú szerint "szinte sírós hangon" kérte, hogy higgyenek neki, mert a Jobbik már megváltozott.

Ezen a héten négy(!) olyan bizonyító erejű hangfelvétel került nyilvánosságra melyen jobbikos politikusok vadul zsidóznak és sorra tesznek vállalhatatlan antiszemita kijelentéseket. Legutóbb  a holokauszt puszta létét is kétségbe vonták.

Megnyilvánulásaik kapcsán elítélően nyilatkozott Köves Slomó főrabbi. Szerinte a Jobbik egy "ürülékes vödörben ül"

 

Időközben ellenzéki oldalon erőteljes tiltakozáshullám vette kezdetét a Jobbik és Vona Gábor szalonképessé tétele ellen. Már kitüntetés visszaadására is sor került. Tiltakoznak a cigányság képviselői is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Aggódva figyelik a tudósok: nagyon furcsa dolog történik a Vénusszal

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Másfélszeres emberelőnye lehet Oroszországnak

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett