Létrehozva: 2018.09.24.

Végképp hülyére veszi a figurát: Gyurcsány a Seduxenhez és a Xanaxhoz hasonlította önmagát

Még elszánt hívei is tátott szájjal hallgatták, amikor Szeged fõterén a két hírhedt nyugtatóhoz hasonlította önmagát az egyre inkább politikai madárijesztõként viselkedõ pártvezér. Folyton bolondot csinál magából, miközben a csúfos választási vereség után valamiféle mondvacsinált "lázadást" próbálna szítani.

Szerző Ripost

 Néhány napja még országos tiltakozó hullám kirobbantásáról, folyamatos demonstrációkról álmodozott, de aztán a balul sikerült nyitórendezvény után nyomban hazasétált a zsidóktól lopott Apró Antal-féle villába, hogy jól kialudja magát. Tett aztán még egy tétova kísérletet, de Szegeden is mindössze 2-300 embert sikerült összetrombitálnia. A biztonság kedvéért azért egy KÖSZÖNJÜK SARGENTINI! - molinót kifeszítettek.

Nagyívű beszédében ezúttal a két nevezetes nyugtatószerhez a Seduxenhez és a Xanaxhoz hasonlította önmagát, mondván, hogy aki őt hallgatja, az hamarabb elalszik(!) esténként.

Valami olyasmit próbált a maga zavaros modorában előadni, hogy az őt hallgató Gyurcsány-hívek jól(?) alszanak éjszakánként, de szokás szerint belezavarodott kusza mondandójába.

Még azt is fejtegette, kissé talán elkésve, hogy a magyar parlament úgy „törvénytelen”, ahogy van, miközben arra persze nem tudott válaszolni, hogy akkor miért is veszik föl pártjának képviselői a jó kis fizetéseket…

Egy vízgyűjtő hordót püfölnek

A nem túl kreatív Gyurcsány-aktivisták  szánalmas módon a régi Jugoszláviából lopnak politikai és propagandaeszközöket, ötleteket.

Cipelnek például magukkal egy műanyag hordót, amit azért kell püfölniük, mert ráfestették Orbán Viktor arcképét! Mint a gyerekek az óvodában, a Gyurcsány-hívek elszántan ütögetik is egy husánggal a kerti csapadékvíz tárolására hivatott olcsó műanyag hordót. Az elszántabbak bele is rúgnak, sőt egy-egy zászlórúddal jól meg is szurkálják. Nagy lelkesen ettől remélik a miniszterelnök bukását…

Még az Orbán Viktorral szemben elfogultsággal nehezen vádolható Tamás Gáspár Miklós is ezt találta írni:

„Évtizede rimánkodik, könyörög, eseng az ellenzéki észjárású közvélemény, kérve kérvén Gyurcsány képviselő urat, hogy legyen szíves eltűnni a magyar politikából, mert nevetségessé teszi azt.”

 

Itt a szakvélemény!

Időközben, látva Gyurcsány Ferenc újabb ámokfutását, egy klinikai pszichológus és jogász, Szöőr Anna közzétett egy  orvosi szakvéleményt az egyre furcsábban viselkedő exminiszterelnökről.

„Gyurcsány manipulálja és szorongásban tartja a környezetét, miközben ő egyáltalán nem szorong, ehelyett vérbeli stresszorként van jelen a hazai közéletben, tartja folyamatos izgalmi állapotban mind a benne hívőket, mind az ellene szólókat.

 

 

Személyisége irritáló, emiatt odafigyelünk rá, ha akarunk, ha nem. A politikai életben nem a hazája iránti felelősségérzet tartja meg: neki a hatalom nem más, mint kábítószer. Politikai megnyilvánulásai ezáltal az ő szenvedélybetegségének a markáns tünetei.

A színpadiasságából adódó előadókészsége őt még mindig sokak számára hitelesíti, így az sem tűnik fel, hogy a DK elnöke nem más, mint önmaga karikatúrája. Bármennyire is természetesnek látszik „Feri a szomszédból”, az üvegből ásványvizet ivó, zakó nélkül, hosszú ujjú ingben,  a hatás­szünetekkel beszélő, néphez szóló „proli”, valójában ő nem más, mint a nemzete iránti alázatot eljátszó, ezáltal tudathasadással küzdő milliárdos” - fejezte be szakvéleményét a klinikai pszichológus.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-