Létrehozva: 2022.01.28.

Vallomást tett az 1-es számú tanú a Városháza-ügyben

Egy tanú részletes vallomást tett arról, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolt közreműködésével miként próbált vevőt találni a Városházára. Az ingatlant kezdetben 40 milliárd forintért plusz 10 százalék „jutalékért” kínálták amerikai és izraeli befektetőknek.

Bár Karácsony Gergely főpolgármester, illetve a baloldali városvezetés folyamatosan tagadja, hogy el szerették volna adni a Városházát, úgy tűnik, az ügyben zajló rendőrségi nyomozás ennek éppen az ellenkezőjét támasztja alá – írja a Magyar Nemzet.

Részlet az 1-es számú kihallgatásáról készült jegyzőkönyvből (Forrás: Mediaworks Hírcentrum)

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) január 25-én hallgatta ki azt a személyt, akin keresztül Berki Zsolt amerikai befektetőknek ajánlotta fel a Városházát. Az illető kérte adatai zártan kezelését, ezért csak 1-es számú tanúként emlegették.

Emlékezetes, Berki Zsolt neve a Városháza-gate kirobbanását követően vált ismertté. Az elmúlt időszakban Anonymus által nyilvánosságra hozott hangfelvételekből kiderült, hogy a fővárosban egy jól behatárolható kör jutalékos, vagyis korrupciós rendszert működtet. Ennek a körnek tagja Berki Zsolt is, aki lényegében a fővárosi ingatlaneladások után kért kenőpénzeket szedte be és osztotta szét a megfelelő potentátoknak.

A Mediaworks Hírcentrumának birtokába került kihallgatási jegyzőkönyv szerint az 1-es számú tanú kijelentette, hogy három alkalommal egyeztetett az adásvétel ügyében Berkivel, akit már három éve ismer, és aki rendszeresen küldött neki e-maileket az eladó fővárosi ingatlanokról.

Részlet az 1-es számú kihallgatásáról készült jegyzőkönyvből (Forrás: Mediaworks Hírcentrum)

Az 1-es számú tanú a nyomozók kérdésére elmondta: az első találkozón – amely 2021 tavaszán a Westend irodaházban zajlott le – Berki Zsolton kívül egy másik személy is jelen volt, de semmi konkrétumról nem esett szó.

Berki csupán arról biztosította, hogy a Városháza valóban eladó, és egyben afelől érdeklődött, hogy az amerikaiakat érdekelné-e az üzlet.

A tanú egyébként azért adott Berki szavára, mert korábban „már hallott olyan teljesült ügyletről”, amelyben ő segédkezett, valamint tudta, hogy a férfi befolyással rendelkezik a fővárosi vagyonkezelőnél.

Részlet az 1-es számú kihallgatásáról készült jegyzőkönyvből (Forrás: Mediaworks Hírcentrum)

A második egyeztetésre Berki Zsolt már a Városháza dokumentációjával érkezett, és jelezte, hogy „elküld majd egy megbízási szerződést, amely igazolja, hogy ő ezen ügyletekben eljárni jogosult”.

Részlet az 1-es számú kihallgatásáról készült jegyzőkönyvből (Forrás: Mediaworks Hírcentrum)

A tanú a harmadik találkozóval összefüggésben közölte, hogy a megbeszélésen rajta és Berki Zsolton kívül egy izraeli befektetői társaság képviselője is jelen volt. Ekkor már szó esett arról, hogy a Városháza ára 40 milliárd forint lenne, a „jutalék” pedig 10 százalék, amelyet a tanú és az izraeli fél képviselője is sokallt.

Részlet az 1-es számú kihallgatásáról készült jegyzőkönyvből (Forrás: Mediaworks Hírcentrum)

A harmadik egyeztetésen „mi mondtuk Berki Zsoltnak, hogy szeretnénk a megbízójával is tárgyalni. Ő mondta, hogy amennyiben komolyan érdeklődünk az üzlettel kapcsolatosan, úgy majd Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel kell tárgyalnunk, de konkrétumokat nem mondott” – fogalmazott vallomásában az 1-es számú tanú. Hozzátette:

a harmadik találkozó után Berki küldött számára egy szerződéstervezetet, amelyben benne volt a vételár és a jutalék is. Előbbi összeg „harmincvalamennyire” változott, utóbbi, vagyis a „jutalék” mértéke viszont maradt 10 százalék.

Részlet az 1-es számú kihallgatásáról készült jegyzőkönyvből (Forrás: Mediaworks Hírcentrum)

A kihallgatáson a nyomozó arról is érdeklődött, hogy miért tartották Berki Zsoltot nagyon profinak és bennfentesnek, illetve vajon miért gondolták, hogy ténylegesen lehet felhatalmazása. A tanú erre válaszolva kijelentette, Berki több olyan e-mailt küldött, amely a vagyonkezelőtől indult. Kitért arra, hogy az e-mail-váltások megismerkedésük, vagyis 2019 óta „nem nagy rendszerességgel, de folyamatában történtek”.

A levelekben Berki arról érdeklődött, hogy a szóban forgó ingatlanok megvásárlása érdekli-e az amerikaiakat. Az 1-es számú tanúban a bizalmat az is erősítette Berki iránt, hogy a férfi korábban jelen volt két olyan bejáráson, amelyen eladó fővárosi ingatlanokat mutattak be.

Az amerikai befektetők képviseletében eljáró személy jelezte továbbá, hogy az üggyel összefüggésben nála fellelhető levelezést átadja a nyomozóknak.

Mint ismert, az Anonymus által tavaly nyilvánosságra hozott hanganyagokból azokról az egyeztetésekről derültek ki részletek, amelyekben a Városházát – Berki Zsolt, Gansperger Gyula baloldali üzletember és Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével – orosz befektetőknek próbálták meg eladni. Később kiderült, hogy Berkin keresztül olasz üzleti köröknek is felajánlották az ingatlant. Az 1-es számú tanú pedig egyértelművé tette, hogy rajta keresztül amerikaiaknak kínálták a Városházát, de egy üzleti megbeszélésen az izraeliek is részt vettek.

Vagyis egyértelműen kijelenthető, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolton keresztül gyakorlatilag minden követ megmozgatott, hogy vevőt találjon Budapest egyik legértékesebb ingatlanára, ráadásul úgy, hogy az üzlet után hatalmas összeget, hozzávetőlegesen négymilliárd forintnyi kenőpénzt osztottak volna vissza.

A botrány kirobbanását követően számos feljelentés született, a rendőrség befolyással üzérkedés, hűtlen kezelés, csalás, hivatali visszaélés, vesztegetés és vesztegetés elfogadása gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek