BOZÓT

Undorító húsokat találtak a koszos üzemben Budapesttől nem messze

Ismét bezárt a NÉBIH egy húsüzemet, több tonna hús ment a kukába - Fotók
címkék:
  • Szerző: Ripost

Csaknem 9 tonna, egészen pontosan 8870 kg húst foglaltak le

a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei egy Komárom-Esztergom megyei húsnagykereskedésben. A cég több szabályt is megszegett, több százezer forintos bírságra is számíthat.

A bontás, darabolás során a húsok egy részét lefagyasztották, de sokat úgy tároltak a hűtőkamrákban, hogy semmilyen jelölés nem volt rajtuk. Ráadásul sok volt az olyan hús is, amiknek lejárt a szavatossági ideje, azaz romlott volt.

Az üzemben a tisztaságra, rendre sem ügyeltek: koszos, pergő vakolattal, nem tisztított késekkel szembesültek az ellenőrök.

A fagyasztókamra ajtajáról leszakadt a szigetelés. Volt, ahol hiányzott a szúnyogháló, más helyiségben salétromos volt a fal, pergett a vakolat. Az egységben nem használták a késfertőtlenítő berendezéseket, és az előhűtött, fagyasztott, csomagolt, illetve csomagolatlan termékek elkülönített tárolása sem volt megoldott.

A NÉBIH a hiányosságok felszámolására határidőt írt elő a vállalkozás számára. Ennek betartását, valamint a problémák megszüntetését újabb helyszíni ellenőrzésen vizsgálják majd az ellenőrök. Az eljárás folyamatban van. Az cég több százezer forintos bírságra számíthat.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?