Létrehozva: 2018.08.17.

Tüsszög az egész lakótelep. A Ripost harcot hirdet a parlagfű ellen!

Nagyon örülünk, hogy a Ripost foglalkozik ezzel az üggyel, mert a hivatalok dobálnak bennünket ide-oda, senkire nem tartozik - írta lapunknak a budaörsi Daróczi Lajos. Úgy tûnik, érzékeny húrt pendítettünk meg, mert tucatjával érkeznek a levelek és a telefonhívások parlagfû-ügyben!

Vereczki Zsuzsa óbudai olvasónk újabb fertőzött területről számolt be, miután megírtuk: az általa korábban jelzett területen, az óbudai vasúti töltés mellett megkezdték a parlagfű irtását a %Ripost% érdeklődését követően. Ezúttal a kerület északi részén élők érdekében emelt szót, ahogy fogalmaz: tüsszög az egész lakótelep, de ez nem érdekel senkit – a %Ripost%-on kívül!

„A Kaszásdűlő–Aquincum közötti út tele van, két lakótelepen is fulladoznak! Nem messze ettől, a Zaránd utcában is van egy elhagyatott telek, ott sincs lenyírva az allergiát okozó gyomnövény. Bízom benne, hogy ha ez is megjelenik a %Ripost%-ban, a tulajdonosok haladéktalanul intézkednek!”  – írta.

Természetesen kinyomozzuk, kié a terület és a kerületet is kérdőre vonjuk, miért nem tesz meg mindent a parlagfűmentesítésről szóló jogszabály betartatása érdekében. A %Ripost% nem hagyja, hogy kétmillió allergiás érdekeit semmibe vegyék! Továbbra is járjuk a fővárost és az országot, igyekszünk minden bejelentésnek utánajárni, Olvasóinkkal együtt szeretnénk parlagfűmentessé tenni Magyarországot. Segítsen nekünk!

 

Szóljon, ha parlagfüvet lát!
Várjuk olvasóink jelzését a parlagfűvel fertőzött területekről.
Felháborítja valami, és senki nem tesz semmit? A %Ripost% segít!
Email cím: [email protected]
Postacím: 1033 Budapest, Kórház u. 6-12.
Fogjunk össze, mentesítsük a parlagfűtől Magyarországot!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Másfélszeres emberelőnye lehet Oroszországnak

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett