Létrehozva: 2017.09.19.

Mindszenty-szobor Pesthidegkúton

Jubileumi zarándoklat keretében avatták fel és áldották meg Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobrát a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika elõtt.

Engesztelő zarándoklatot tartottak a Városmajori Jézus Szíve-templomtól a máriaremetei bazilikáig szeptember 16-án annak alkalmából, hogy a magyar katolikus egyház egykori vezetője, Mindszenty József bíboros, hercegprímás, hetven esztendeje hirdette meg a Boldogasszony Évét és vezetett gyalogos zarándoklatot 1947. szeptember 14-én százezer férfi részvételével Máriaremetére. Idén a 14 kilométer hosszú úton Bíró László és Székely János püspök, valamint Lambert Zoltán kanonok vezette a hívőket.

A máriaremetei bazilika előtt Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg Mindszenty József bíboros szobrát, amelyet az évfordulóra készített el Rieger Tibor szobrászművész. A több mint két méter magas, horvát időtálló mészkőből készült, gránit posztamensen álló emlékmű állami és önkormányzati forrásokból, közpénzen létesült, a II. Kerületi Önkormányzat például a polgármesteri keretből közel 750 ezer forinttal támogatta megvalósulását.

A szobor avatásán az önkormányzat képviseletében részt vett többek között Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere, Ernyey László, az önkormányzat egyházi és karitatív szervezetek tanácsnoka, valamint a képviselő-testület több tagja.

Az emlékmű megáldását követően a kegyhely szabadtéri oltáránál a zarándokok előtt szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-