Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.08.

Miért utazott a legnagyobb titokban Kínába az MSZP elnöke?

Az út minden egyes lépését a lehetõ legnagyobb titoktartás övezte. Valóságos kommunikációs vesztegzárat hoztak létre a szocialisták, hogy ne szivároghasson ki semmiféle információ. Nem adtak ki róla sem elõzetesen, sem utólag hivatalos közleményt. Meglepõ információk birtokába jutott a RIPOST.

 

Tóth Bertalan a szokásos közösségi fórumokon, de az MSZP legbelsőbb „felületein” is mélyen hallgatott arról, hogy hivatalos útra a Kínai Népköztársaságba utazott, méghozzá azért, hogy a titkos diplomácia gyakran elítélt eszközeivel folytasson tárgyalásokat.

A %RIPOST% legbelső MSZP-s pártkörökből származó információi szerint külön szocialista agytröszt döntött a kényes kínai utazás kommunikációs elhallgatásáról, a kampányfőnök, Ujhelyi István vezényletével.

Úgy ítélték meg, hogy az európai uniós választási kampány finisében nem vetne jó fényt a magyar szocialisták elnökére, ha kiderülne, hogy titkos diplomáciai tárgyalásokat folytat a kínaiakkal. Értékelésük szerint bárki kiforgathatná, hogy az évek óta súlyos identitászavarral küzdő, folyamatosan Brüsszel kegyeit kereső párt elnöke éppen mostanában ölelkezik össze a „testvéri Kínával”. 

Úgy tudjuk, hogy az MSZP kommunikációs válságterv kidolgozásával is megpróbálkozott arra az esetre, ha netán mégis kiderülne a titkolni próbált utazás. Ebben felmerült, hogy magánútnak próbálnák beállítani Tóth Bertalan utazását.

Még osztani és szorozni is elkezdtek, hogy egy ilyen, több milliós költséggel járó pekingi út, akár csak egy négycsillagos szállodával kalkulálva, hogyan is „passzolhatna”  az MSZP-elnök ugyancsak szerényre sikerült vagyonbevallásához.

Végül azonban a bujkálást, a titkolózást választották, ők tudják, miért.

Éppen ezért perdöntő jelentőségűek azok a fotók, amelyek nyilvánvalóan a szocialista pártelnök közvetlen környezetében készültek, majd jutottak el hozzánk. Úgy informálták szerkesztőségünket, hogy

a képek azt örökítik meg – igaz, hogy a cigarettaszünetben -, amikor a szocialisták elnöke egy, a testvérpártok számára rendezett, gondosan elkülönített szekcióban részt vett az Egy övezet, egy út nevű nemzetközi konferencián.

 

Annak a rendezvénynek egy különleges  -  a kommunista és utódpártok részére rendezett - „hátsó udvaráról” lehet szó, amelynek vezető fórumain a lehető legszélesebb körű nyilvánosság előtt 37 ország állam és kormányfője vett részt.

A szocialista titkolózásnak így nyilvánvalóan az lehet az oka, hogy ezen a diszkrét külön rendezvényen ma is egy „vörös testvérpárt” vezetőjeként invitálták meg pártvezérüket, Tóth Bertalant Pekingbe.

Az ilyesmit még a brüsszeli elvbarátok előtt sem  egyszerű kimagyarázni. Nagy kérdés, hogy az illegalitást választó, de most lebukott elvtársak most miféle mosakodással próbálkoznak majd.

Valóságos képalbum bizonyítja a szigorúan titkos pekingi utat. Tessék csemegézni!

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül