Létrehozva: 2015.07.09.

Ki intézte el? Így kapott friss halotti bizonyítványt Petőfi Sándor!

Merthogy halotti bizonyítvány nélkül senkit nem lehet eltemetni, így hát el kellett intézni. Már csak 8 nap van hátra a dokumentumokkal igazolt Petõfi végtisztességéig.

9 nap múlva július 17-én pénteken a Papp László Sport Arénában felravatalozzák Petőfi Sándort, azazhogy a Magyar Tudományos Akadémia álláspontja szerint egy nő földi maradványait. Nem a %RIPOST% munkatársai őrültek meg, csupán a felek álláspontját rögzítettük. Egy biztos, van már új halotti bizonyítvány! Trükkösen szerezték!

A kínaiak szerint megvan Petőfi!

Akik a nagyszabású temetést előkészítik, a Megamorv- Petőfi Egyesület tagjai, élükön a híres kazánkirállyal Morvai Ferenccel, hisznek abban, hogy 26 évvel ezelőtt Oroszországban, Burjátföldön Petőfi csontjaira sikerült rábukkanniuk. Ezt még egy neves kínai laboratórium DNS vizsgálataival is alátámasztották. Mert, hogy időközben megtalálták Petőfi Magyarországon élő rokonait. Az ő DNS-üket vetették össze a csontokéval. És szerintük minden stimmel!

Az MTA szerint nem teljes a vizsgálat

A Tudományos Akadémia szerint ez a vizsgálat nem ér semmit, csak a DNS egy részét vizsgálták a kínaiak, viszont a tudomány magyar őrei sem mutattak be tárgyi bizonyítékokat arról, hogy a csontok egy nő földi maradványai lennének.

Szóval mindenki azt hisz amit akar. Egy bizonyos, hogy jövő pénteken ünnepélyes menet viszi végig a hamvakat a Sportarénától, a Nemzeti Sírkertig. Ahol Kossuth, Deák, Batthyány tőszomszédságában eltemetik az ál, vagy tán valódi Petőfit.

Szereztek díszsírhelyet!

Morvaiék zseniális trükkel először is vettek egy magántulajdonban lévő díszsírhelyet, ami fölött innen kezdve szabadon rendelkeznek. Aztán Oroszországban találtak  állítólagos Petőfi leszármazottakat, mert hogy szerintük a száműzetésben gyereke is született nagy költőnknek.

Nos ezek a leszármazók hozzájárultak az állítólagos szépapa újratemetéséhez.  "Nyugodjon csak szülőhazájában!" Sőt a burját anyakönyvi hivatalok is kiadtak egy erről szóló engedélyt, amit a Burját Tudományos Akadémia is egyetértőleg láttamozott. A burját, orosz hivatalos dokumentumok egyébként Petőfiről beszélnek. Szerintük tehát őt találták meg. Van róla papír!

És ez az Oroszországgal kötött jogsegélyegyezmények szerint már felér egy halotti bizonyítvánnyal! Vagyis el lehet temetni Petőfi néven Petőfit, vagy akit helyette megtaláltak. Netán egy kalandos sorsú menyecskét. Aki sors kegyelméből a távoli Burjátföld helyett, végül Kossuth és társai közelében talál örök(!) nyugodalmat.

Egy biztos, a hányatott sorsú csontokat jövő hét péntekjén délelőtt 11-kor temetik el a Fiúmei úti sírkertben. A sírfelirat ez lesz:

Itt nyugszik Petőfi Sándor

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja