Létrehozva: 2019.09.30.

Karácsony Gergely elmenekült

Megfutamodott az újságírók elől az ellenzéki főpolgármester-jelölt, amikor az „őszödi beszédéről” akarták kérdezni sajtótájékoztatója után.

„Találkozunk majd még, akkor feltehetik a kérdéseiket” – mondta Karácsony Gergely, miután újságírók kérdezték volna a napokban kiszivárgott botrányos hangfelvétel részleteiről.

Temetésre kell mennem

- rukkolt elő váratlan magyarázattal Karácsony, majd alig több, mint három perc elteltével elmenekült az újságírók elől. Akik így hiába próbálták megtudni, mit értett pontosan azon, amikor – a hangfelvétel tanúsága szerint azt mondta – „ha én visszamegyek Zuglóba, engem elásnak”, vagy azon, hogy „a szocik (...) Zuglóban két perc alatt szétlopnának mindent”, esetleg azon, hogy Horváth Csaba zuglói baloldali polgármesterjelöltnek „legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni.”

Karácsony ehelyett rohamléptekkel, gyáván megfutamodott, válaszok pedig azóta sincsenek. Minden más: mellébeszélés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Közösen lép fel a Liverpool és a Manchester United az angol foci legundorítóbb megnyilvánulása ellen

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-