Létrehozva: 2019.02.10.

Gyurcsány a magyar Himnuszt megvetően "valamiféle zenének" nevezte

És még legyintett is egyet. A megdöbbentõ jelenetet elsõként az INDEX fedezte fel.

Ahogy nem először fordul elő  könnyelmű politikusokkal, ezúttal is egy bekapcsolva hagyott mikrofon lett Gyurcsány Ferenc veszte.

 

Amikor Gyurcsány végzett évértékelőnek tekintett szónoklatával elfeledkezett arról, hogy a ruhájára illesztett mikrofont még nem kapcsolták ki és a maga megvető modorában, szinte undorodva csak ennyit mondott: "Lesz itt valami zene. Ja a Himnusz jön."

 

Szemtanúk szerint még legyintett is egyet. A szánalmas jelenetet Gyurcsány hívei közül többen is hallották, de mondhatni magától értetődőnek tekintették.

A kínos, de önmagáért beszélő jelenetet a DK elnök iránti elfogultsággal nem vádolható INDEX vette elsők között észre.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az INDEX későbbi tudósításaiból ezt a kínos részt már eltávolították.

Folyamatosan gúnyolódott

Gyurcsány amúgy az "évértékelőben" folyamatosan gúnyolódott a nemzeti jelképeken.

Megvetően beszélt a"két kisfröccs után énekelgetett székely himnuszról", a "bánatosan lengetett nemzeti zászlóról", kiváltva ezzel a DK-s közönség egyetértő megnyilvánulásait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül