Létrehozva: 2018.03.29.

Fidesz: Soros véleménye köszön vissza a brüsszeli javaslatokban

A Brüsszelben igen gyakori vendégnek számító Soros György migrációval kapcsolatos véleménye köszön vissza európai uniós javaslatokban - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetõje.

Reméljük, hogy Magyarországon a választásokat követően olyan kormány alakul, amely ennek a nyomásnak továbbra is képes ellenállni

 - fogalmazott a politikus.
Szerinte ha Magyarország elfogadná az EU elnökségi javaslatát, tízezer bevándorlót kellene befogadnia, ami nyilvánvaló fenyegetés az ország biztonságára nézve. A Soros György által támogatott NGO-k igényeinek azonban minden tekintetben megfelel ez a kezdeményezés - tette hozzá Gulyás Gergely, kijelentve: Magyarország továbbra sem hajlandó befogadni bevándorlókat, a kvótarendszer pedig megbukott.

Megjegyezte, hogy az unió lehetőség szerint még az első félévben dönteni akar a kérdésben, így a migrációval kapcsolatos legnagyobb küzdelmek júniusra várhatók.

Szájer József fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy Brüsszel azt szeretné, ha Magyarország bevándorlóországgá válna sok nyugat-európai államhoz hasonlóan. Az EP többsége és az Európai Bizottság is azért dolgozik, hogy ezt a célt elérhesse - mondta.

Az EP-képviselő kiemelte:

Dolgoznak a háttérben azok az erők, amelyek szeretnék a bevándorlásellenes magyar kormányt eltávolítani a hatalomból

és olyan bevándorláspárti kabinetet akarnak, amely lebontaná a határzárat és végrehajtaná a migránsok betelepítését - fogalmazott. Hozzátette:

Soros György is hiperaktív Brüsszelben, gyakran lehet őt látni ott az EU intézményeinek vezetőivel, és a migránsok betelepítésére vonatkozó tervének végrehajtását kéri.

A politikus összegzése szerint április 8-án az a tét, hogy "magunk irányíthatjuk-e az országot" vagy külső erők, hálózatok jelöltjei.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak