Létrehozva: 2021.12.01.

Évekig lehúzta a gazdákat a vörösbáró, ennek most vége

Ma dönt a kormány arról, hogyan akadályozzák meg, hogy Bige László kivigye a műtrágyát az országból és jócskán túlárazva adja a magyar gazdáknak. Műtrágya nélkül nincsen rendes termés, a műtrágyagyártás viszont egy ember kezében van Magyarországon: a baloldalt korlátlanul támogató vállalkozó visszaél monopolhelyzetével annak ellenére, hogy a Gazdasági Versenyhivatal kartellezés miatt 14 milliárd forintra büntette.

A műtrágya árát Bige László több mint négyszeresére emelte, ami jelentősen növeli a gazdák kiadásait, ez pedig magával hozta már most minden mezőgazdasági termék, köztük a kenyér árának emelkedését is. Ráadásul a baloldalt pénzelő vállalkozó egy napot adott a gazdáknak a műtrágya vásárlására.

„Bige László extra profithoz akar jutni azzal, hogy megzsarolta a magyar gazdákat„ – mondta Nagy István agrárminiszter, aki hozzátette: az Agrárminisztérium most azon dolgozik, hogy számszerűsítse, mennyi pénzzel károsította meg Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a magyar gazdákat.

A Ripost7 gazdálkodókat kérdezett.

Horváth László Rábapatonán beleszületett a mezőgazdaságba.

„Szó szerint, mert majdnem aratáskor születtem, a búzaföldeken” – meséli a gazda, aki mindig is földműveléssel foglalkozott. Ízig-vérig paraszti vénákkal megáldott ember vagyok, sosem csináltam mást. 1992 óta egyéni mezőgazdasági vállalkozó vagyok, ma már a lányaim is besegítenek, klasszikus családi gazdaság a miénk” – mondja a gazdálkodó.

Horváth László (Fotó: Ripost)

„Ez az egyeduralkodás netovábbja, ez rablás!”

Az idei év azonban mindenki számára váratlan fordulatokat hozott: brutálisan megemelkedett a műtrágya ára, ami miatt egyre többen kerülnek szorult helyzetbe.

„Tavaly ilyenkor ötvenezer forintba került egy tonna 27-es műtrágya, most 220 ezerbe, és már bejelentették, hogy jövő héten még tízezer forintot emelnek. Külföldön is nőtt az ár, de nem ennyire és nem ilyen gyorsan!„ - mondja a 69 éves családfő. „Ez kapzsiság, ilyen mértékű gázemelkedés nem volt!”

Horváth László igyekszik máshonnan beszerezni a következő évi műtrágyát.

„Magyarországon kijelöltek egy napot, amikor műtrágyát lehet venni, 'aki kapja, marja' alapon, attól fogva a magyar termelőknek nem jut több műtrágya. Ez az egyeduralkodás netovábbja! Ez rablás! Közben tudok itt a környéken raktárakat, ahol több ezer tonna műtrágya van, amit még a régi, olcsóbb gáz felhasználásával gyártottak, de már emelt áron adnak el. Én nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy kifosszanak, megengedhetem magunknak, hogy külföldről, kamionos tételben beszerezzek annyit, hogy tavasszal el tudjunk indulni, de a kisebb gazdálkodók ezt nem tudják megtenni a szállítási költség miatt” – fogalmaz Horváth László.

A mezőgazdasági szakember már nem is bízik a magyar műtrágyában, mert annak a minősége sem megfelelő.

A magyar komplex műtrágya nagyon porzik, tehát sok megy kárba, ráadásul ráragad a gépekre, amiket sokkal jobban roncsol így” – mondja László, majd hozzáteszi: „Ha ilyen áron adják a műtrágyát, akkor nagyon kevesen gazdálkodhatnak majd úgy, ahogyan az előző években, kevesebb és drágább lesz a termény. Műtrágya nélkül nincs rendes termés, és ez meglátszik majd a boltokban is az árakon, végső soron a vásárlók isszák meg ennek a nyerészkedésnek a levét.„

„Nem szabad hagyni, hogy egy ember sakkban tartson bennünket!”

Farkas László a Somogy megyei Zimányon 600 hektáron gazdálkodik.

Jó két hónapja jeleztük a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének, hogy itt valami nagy baj van” – mondja a Ripost7-nek. „Magyarországon csak Bige László állít elő nitrogén műtrágyát, de érdekes módon azt tapasztaltuk, hogy a többi külföldi, például szlovák műtrágya kereskedő is leállt az értékesítéssel és folyamatosan azt figyelték, hogy mit csinál Bige. Az árak pedig az egekbe szöktek” – ecsetelte lapunknak a somogyi gazda. Úgy számol, hogy 2020-ban 1 hektár műtrágyázási költsége 75 ezer forint volt, most 191 ezer forint. Az elsősorban búzát, árpát, repcét, kukoricát és cukorrépát termesztő gazda kérdésünkre, hogy a műtrágyát nem tudják-e szerves trágyával pótolni, azt válaszolta: nincs annyi szerves trágya.

Farkas László (Fotó: Ripost)

Az én nettó veszteségem hektáronként 116 ezer forint, vagyis összességében hetven millióval nőtt a költségem. Mit tudok tenni? Ha nem szórok ki elég nitrogént, csökken a hozam, amit az árban kéne kompenzálni. Igen ám, de drágábban nem veszik át a terményt, vagy ha igen, azt a boltban az emberek meg fogják érezni” – sóhajt a gazda. Ő úgy véli, a kormánynak lépnie kell.

Bármi lehet a megoldás, de azt nem szabad hagyni, hogy egyetlen ember sakkban tartsa a magyar gazdákat!„ – jelentette ki a Ripost7-nek Farkas László.

„Évek óta megkárosítja, becsapja a magyar gazdákat!”

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is fel van háborodva. Szerinte a magyar műtrágya értékesítésben monopolhelyzetben van Bige László, ezzel él vissza, amikor nem túl elegáns ultimátumot ad: a gazdák csak egyetlen napon vásárolhatnak.

Bige László (Fotó: MTI)

Mindez annak a Bige Lászlónak a fenyegetése, aki éveken keresztül megkárosította és becsapta a magyar gazdákat. Bocsánatkérés helyett pedig ismét vagdalkozik” – nyilatkozta a Ripost7-nek az elnök. Győrffy Balázs hozzátette: elfogadhatatlannak tartja, hogy a baloldal egy olyan embertől fogad el támogatást, aki éveken keresztül megkárosította a magyar gazdákat, most pedig veszélyezteti a magyar emberek élelmiszer ellátását. A NAK elnöke szerint az jó megoldás lehetne, ha a kormány – akárcsak a benzináraknál – a műtrágyaár esetében is hatósági árat vezetne be.

A legalapvetőbb érdeke az országnak és az állampolgároknak, hogy biztosított legyen a zavartalan élelmiszer ellátás” – tette hozzá.

Nem fizeti be a büntetést

A magyar baloldal egy olyan emberrel fogott össze és fogad el tőle támogatást, akit a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 14 milliárd forintra büntetett kartellezés miatt. Bige László többször is elmondta, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje bármekkora támogatást kérhet tőle, ő teljesíteni fogja azt. Márki-Zay pedig kapva-kapott az alkalmon, már így is több millió forintot kapott Bigétől, jövő áprilisig ez az összeg pedig megsokszorozódhat. Bige Lászlót az a cél vezérli, hogy egy esetleges kormányváltásnak köszönhetően sikerüljön érvényesíteni a gazdasági érdekeit. A baloldal ezzel pedig természetesen tisztában van, hiszen soha sincs ingyen pénz. Márki Zayt nem érdekli, hogy egy műtrágyakartellező, a magyar gazdákat tönkretevő üzletemberrel kell összefognia. A GVH négy évig tartó vizsgálata ugyanis megállapította, hogy a Nitrogénművek, illetve a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó műtrágyagyártó és forgalmazó vállalkozások jogsértő módon meghatározták a viszonteladók számára a termékeik végfelhasználó árait, sőt még azt is, hogy mely vevőknek értékesíthetik tovább azokat. A GVH által kiszabott büntetést november 21-ig kellett volna befizetniük Bige vállalkozásainak, de ezt nem tették meg. A Nitrogénművek-csoport bírósághoz fordult a GVH döntésével szemben, és azonnali jogvédelmet kért, így 15 napot nyert a döntésig. A baloldal mecénása ezzel egyidejűleg ultimátumot adott a magyar gazdálkodóknak: idén egyetlen napot ad a műtrágya lekötésére, ezt követően csak jövő májusban lesz lehetőségük vásárlásra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-