Létrehozva: 2017.12.19.

Erre figyelj: eddig tudod beszerezni a boltokban az ünnepi vacsorát

Csak délután kettõig lehetnek nyitva a boltok szenteste napján, de zárhatnak korábban is. Mutatjuk, melyik üzletben vásárolhatsz legtovább.

December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak vagy ki sem nyitnak. A legtovább a reptéren lesz nyitva élelmiszerbolt.

Szilveszter vasárnap is az üzletek dönthetnek, meddig lehet vásárolni náluk - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A kereskedelmi törvény alapján december 24-én 14 óra után, illetve december 25-26-án, valamint január 1-jén, újév napján azok a vendéglátó üzletek, szálláshelyek, virágüzletek, édességüzletek és üzemanyagtöltő állomások, illetve a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek lehetnek nyitva, amelyek munkaszüneti napokon egyébként is nyitva tartanak.

Az Aldi azt közölte az MTI-vel, hogy december 22-én 126 üzletük 20 óra helyett 21 óráig lesz nyitva, kivéve azokat, amelyek nyitvatartási rendje egyébként is minden nap 22 óráig tart. December 31-én valamennyi üzletük 16 órakor zár.

Az Auchan áruházak többsége december 24-én 14 óráig tart nyitva, kivétel a kecskeméti, amely délben zár. December 31-én a legtöbb áruházban rövidített nyitvatartással, 16 óráig várják a vásárlókat, a kecskeméti, a törökbálinti és a szolnoki áruház 14 órakor zár.

A Penny Market közleménye szerint december 21. és 23. között minden üzletük hosszabbított nyitvatartással, 22 óráig várja a vásárlókat, december 24-én zárva tartja boltjait, december 31-én 14 órakor zárnak az üzletei.

December 24-én az Interspar hipermarketek - 33 áruház - egységesen 14 órakor zárnak, a Spar és City Spar szupermarketek közül 335 12 órakor zár be, két üzlet délután 13 órakor, míg 7 délután 2-kor. December 31-én két Interspar hipermarket délután 14 órakor, míg 31 ilyen üzlet 16 órakor zár be, a Spar szupermarketek 12 és délután 14 óra között zárnak.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található üzlet kivétel, amely 22 óráig lesz nyitva.

A Tesco egyik üzlete sem működik hosszabbított nyitvatartással az ünnepek alatt, a kereskedelmi törvénynek megfelelően a hipermarketek 14 órakor zárnak, hasonlóan alakul a kisebb alapterületű boltok, szupermarketek és Expressz üzletek, úgynevezett kényelmi formátumú áruházak nyitvatartása is, amelyekből 10 üzlet zárva lesz.

A hipermarketek december 27-én reggel 6 órakor, míg a kényelmi formátumú áruházak normális hétköznapi nyitvatartás szerint nyitnak. A Tesco összes áruháza december 31-én hétköznapi nyitvatartás szerint nyit és 18 óráig üzemel, 10 kényelmi formátumú áruház egész nap zárva lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-