Létrehozva: 2020.09.24.

Életveszély a BAH csomópontnál, Karácsonyék a KRESZ szabályait meghazudtoló biciklisávot festettek az útra!

Karácsony Gergelynek egészen biztos, hogy elgurult a biciklije... A Budaörsi út elejére frissen felfestett kerékpársáv minden szakmaiságot nélkülöz, az új forgalmi rend könnyen valaki életébe kerülhet még.

A Karácsony Gergely vezette budapesti önkormányzat, és fővárosi fenntartású Budapesti Közlekedési Központ (BKK) továbbra is mindent megtesz azért, hogy a kerékpáros kisebbség kegyeit kiszolgálja, az autózó többség életét pedig ellehetetlenítse.

A napokban például a XI. kerületi Villányi úton alakítottak ki 1,7 kilométer hosszan biciklisávot mindkét irányba. Itt hál' istennek nem vettek el az autósoktól egyetlen sávot sem, ahogy azt a Nagykörúton, a Bartók Béla úton, vagy épp az Üllői úton tették, sőt, első ránézésre egy mindkét félnek ideális állapot sikerült teremteniük azzal, hogy a parkoló autók és az autósforgalom közé ékeltek be egy biciklisávot. Sajnos azonban a közlekedési utópia itt sem valósult meg maradéktalanul, ugyanis a Karácsonyéknak sikerült létrehoznia egy KRESZ szabályait meghazudtoló halálszakaszt a forgalmas BAH csomópontnál...

A halálszakasz a BAH csomópontnál. (fotó: Keller Mátyás)

Karácsonyéknak a Budaörsi út legelején – ahonnét a Villányi útra lehet rákanyarodni – úgy sikerült kialakítania egy biciklisávot, hogy az autósok sávjaiból lecsíptek egy 1 méteres részt. Ezzel az autósoknak fenntartott belső sáv éppen, hogy eléri a törvényileg előírt 2,75 méteres szélességeit, a külső sáv viszont veszélyesen keskenyre, mindösszesen 180 centiméteresre szűkült, miközben a KRESZ szabályai szerint annak minimum 275 centiméter szélesnek kéne lenne.

A külső forgalmi sáv, mindösszesen 180 centiméter széles. Itt egy normál méretű autó sem képes a két szaggatott vonal között maradni. (fotó: Keller Mátyás)

A kialakult helyzettel az legnagyobb probléma, hogy az új forgalmi rendre figyelmeztető tábla szerint itt zárt biciklisáv van, szóval autós arra semmilyen körülmények között sem hajthat rá. Az útburkolaton viszont már szaggatott vonallal jelölik a kerékpáros sávot, tehát elviekben az nyitott, így az autósok is használhatják, ha például nem férnek el a mellettük közlekedő másik járműtől.

Az új forgalmi rendre figyelmeztető tábla szerint zár biciklisávot létesített a BAH csomóponton. A útburkolati jel viszont már szaggatott. Ki érti ezt?

A mindennapi gyakorlatban az autósok pedig kivétel nélkül átlépik a szaggatott vonalat a biciklisáv irányába, hisz a 180 centiméter széles külső sávban egy kisebb autó sem fér el. A buszok, a kamionok, és a nagyobb furgonok pedig csak úgy tudnak közlekedni ezen a szakaszon, hogy a teljes biciklisávot elfoglalják, ami egyértelműen balesetveszélyes.

Jól látszik, hogy a busz teljes terjedelmében a biciklisávon halad. Ha nagyobb lenne a forgalom és biciklisek is használnak az érintett szakaszt, akkor itt könnyen balesetveszélyes szituációk alakulhatnának ki. (fotó: Keller Mátyás)

Az újonnan létesített halálsáv annyira keskeny, hogy a RIPOST munkatársa kényelmes elfért rajta terpeszben. Ebben még egy normál méretű autó sem képes a sávban maradni, valamelyik irányba kénytelen lesz átlépni a szaggatott vonalat. Ha a pedig a sofőröknek egy hirtelen helyzetben döntenie kell, hogy a baloldalán közlekedő autósok felé, vagy a biciklisáv irányába rántsa el a kormányt, akkor biztosan az utóbbi felé teszi ezt meg. Ez a felállás, ebben a formában melegágya a baleseteknek.

Ilyen keskeny autósoknak fenntartott forgalmi sáv nincs még egy Budapesten, de talán az egész országban sem találni hasonlót. (fotó: Keller Mátyás)

A vak is látja, hogy a BAH-csomóponton létesített új fogalmi rend, nemhogy a biciklisek érdekeit nem szolgálja, hanem egyenesen életveszélyes rájuk nézve. Ha a Karácsony Gergelyt vezette fővárosi önkormányzat nem állítja vissza a régi közlekedési rendet ezen a 300 méteres szakaszon, vagy nem teszi egyértelművé, hogy milyen biciklisáv található az úttesten, akkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy belátható időn belül tragédiához fog vezetni a jelenlegi helyzet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-