Létrehozva: 2019.11.20.

Egy DK-s jelölt, volt válogatott focista zsarolhatta Borkai Zsoltot

Póczik József, volt válogatott labdarúgó, a DK önkormányzati képviselőjelöltje kereshette meg Borkait a szexvideóval, melyért pénzt akarhatott.

Több lap is úgy értesült, hogy Póczik József hónapokkal ezelőtt megkereste Borkait azzal, hogy kompromittáló felvételek kerültek a birtokába, melyeket jelentős összegért hajlandó lenne átadni a később az ügy miatt lemondott győri polgármesternek. Az üzletből nem lett semmi és nyomozás indult a zsarolási ügyben.

Póczik József volt válogatott labdarúgó (forrás: Facebook)

Póczik József a DK önkormányzati képviselőjelöltje volt 2014-ben és köztudottan nagyon jó barátja Glázer Róbertnek, volt focistatársának, egykori szövetségi kapitánynak, aki a DK győri polgármesterjelöltjének a testvére.

Póczik József ügyvédje megerősítette a sajtóinformációkat és közölte: védence nem kíván nyilatkozni. A Magyar Nemzet szerint hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt is előállítottak az ügyben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-