Létrehozva: 2019.10.07.

Berki kifejtette a programját: Ezt tenné az életveszélyes bérházakkal

A főpolgármester-jelölt a Ripostnak fejtette ki 8 pontos programjának 2 nagyon fontos elemét.

Berki Krisztián először múlt hét szerdán, az ATV reggeli műsorában ismertette 8 pontból álló programját, amivel reményei szerint megnyeri az idei főpolgármester-választást és maga mögé utasítja Tarlós Istvánt, „az alkalmatlan” Karácsony Gergelyt és a „tornából felmentett” Puzsér Róbertet.

A főpolgármester-jelölt azóta részletesen kifejtette a Ripost-nak a programban szereplő pontokat, szót ejtett már arról, hogyan zöldítené ki a fővárost, sőt, arról is beszélt, kötelezővé tenné a sportolást a budapestieknek.

Berki most a 8 pontos program két utolsójáról is részletesen beszélt. Elsőként arról, mit tenne az életveszélyessé vált bérházakkal!

„A jelenlegi polgármesterek sajnos életveszélyes bérházakban szállásolják el az embereket. Ezek a házak olyan rossz állapotban vannak, hogy bármikor bekövetkezhet valamilyen katasztrófa. Ezért a bérház-program legfőbb célja, hogy ezeket az embereket azonnal átköltöztessük. Olyan könnyűszerkezetes házakat kell felhúzni, amikben biztonságban lakhatnak, miközben a bérházakat felújítjuk” – magyarázta Berki, majd áttért az utak felújításának kérdésére.

„Nem is az utak felújítása a legfontosabb, hanem az, hogy a lehető legtöbb zöldterületet megőrizzük, a beépíthetőséghez mérten. Mivel hamarosan beköszönt a tél, az is kiemelten fontos, hogy újabb hókotrók beszerzésével garantáljuk azt, hogy a főváros útjain a téli időszakban is zökkenőmentes legyen a közlekedés” – jelentette ki a független színekben induló jelölt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

hirtv.hu

Varga Judit: Magyar Péter nem feltétlenül az az ember a magánéletében, akit ő mutatni akar a külvilágnak

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-