Létrehozva: 2017.11.09.

Állatkínzás a pesti kávézóban, a szakemberek is megdöbbentek

A kávézóban beteg állatokat szolgáltak fel a vendégeknek és "humánusan" fagyasztóba ölték õket.

Kiszállt a hatóság a Bartók Béla úti ExZootic Caféba, és azonnal bezárták!

A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya összevont ellenőrzésre jelent meg az állatos kávézóban, vagyis az állategészségüggyel, és az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó szakemberek vizsgálódtak egyszerre – tudta meg a hvg.hu.

A helyszíni ellenőrzés során olyan hiányosságokat tártak fel, amelyek miatt a hatóság szakemberei azonnali hatállyal felfüggesztették az egység működését – közölte a kormányhivatal. A hiányosságok pótlására határidőt adtak, a kávézó kizárólag újabb helyszíni szemle és hatósági hozzájárulás birtokában nyithat újra.

Ahogyan azt a %Ripost% is megírta: a kávézóban korábban már jártak az állatvédők. Akkor azzal szembesültek, hogy szinte kínozzák az állatokat azzal, hogy a vendégnek kiviszik a kávé mellé őket. De egyesek még sokkal rosszabbul végezték: a „humánusság” jegyében a beteg állatokat a fagyasztóba tették meghalni.

A kávézóban az állatokat pedig nemcsak a hatósági állatorvosok vizsgálták meg, hanem az Állatorvostudományi Egyetem Egzotikusállat- és Vadegészségügyi Tanszékén dolgozó állatorvosok is. „Az állatok további bemutatásához feltételeket szabtak, például egyes terráriumokban egymással versengő fajokat tároltak, melyeket szét kell választani, a terráriumokat zárhatóvá kell tenni” – írta a portál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?