Létrehozva: 2019.04.12.

A Magyarországot támadó Verhofstadt eurómilliókért lobbizott kétes cégeknek

Újabb vezetõ brüsszeli liberális politikusról derült ki, hogy miközben átláthatóságról, jogállamiságról papol, szorgosan tömi tele a zsebeit.

Guy Verhofstadt, Soros György egyik legfőbb szövetségese a görög adósságprogram vitájában egy energetikai cég és egy nyugdíjpénztár érdekében zsarolta a görög miniszterelnököt - írja az origo.hu. Verhofstadt tagja volt egy offshore cég igazgatóságának, és több más cégnek is dolgozott.

Az európai liberálisok az utóbbi időben több korrupciós botrányba keveredtek, kiderült, hogy a pártot, az ALDE-t is multik pénzelik (köztük EU-n kívüli cégek). Ahogy a V4NA nemzetközi hírügynökség megírta, svéd listavezetőjüket, Cecilia Wikströmöt le kellett venni a svéd liberális EP-lista éléről. 

Milliókat kaszál évente

Verhofstadtról egészen megdöbbentő dolgok derültek ki. A volt belga miniszterelnök, jelenlegi liberális frakcióvezető 2010 és 2016 között egy offshore céget is működtető cégcsoport, az Exmar-csoport igazgatóságában ült, és mindezért évi 60 ezer eurót (nagyjából 20 millió forintot) kapott.

Oligarchákkal is kapcsolatot tart

A liberális politikus azonban nemcsak különféle cégekkel, hanem oligarchákkal is kapcsolatot tart, sőt, lobbizik is nekik. Ezek közül az egyik a belga Boël család. Verhofstadt különösen Nicolas Boëllel áll szoros kapcsolatban. Az oligarcha birtokolja a Sofina holdingot, amelynek az érdekeltségébe tartozik a GDF Suez is.  

A GDF Suez még 2014-ben akarta megszerezni a görögországi Thesszaloniki vízművét. 2015 júliusában Verhofstadt már az Európai Parlamentben követelte Aléxisz Ciprasz görög miniszterelnöktől a privatizációs csomagot. A liberális politikus ezzel a GDF Suez pozícióit erősítette.

Verhofstadt ugyanekkor az APG nyugdíjalap igazgatóságának is tagja volt, a Cipraszt és Görögországot támadó beszéde után fél év alatt három görög miniszter is találkozott az APG vezetőivel.

Drága ember a liberális vezér

Verhofstadt saját bevallása szerint a képviselői fizetésén túl még három vállalattól (Sofina, Exmar, APG) és az EIPA (European Institute of Public Administration) nevezetű intézettől tett szert jövedelemre.

Bár az Európai Parlament szóban mindig érzékeny az átláthatóságra,  az európai parlamenti jövedelemnyilatkozatokban nem kell pontos összegeket feltüntetni, ezért csak megbecsülni lehet, hogy mennyi Verhofstadt teljes jövedelme. 

A liberális politikus egy 2016-os cikk szerint képviselői fizetése mellett – amely évi 96 ezer euró – évente 144 ezer eurót kap egyéb forrásokból. Így összesen 240 ezer eurót kaphatott három évvel ezelőtt (ez nagyjából 55 millió forint).

Utat nyitna a migránsoknak

Verhofstadt Soros György egyik legmegbízhatóbb embere. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) pártcsalád EP-választási kampányvideója ezért nem véletlenül szól arról, hogy nem szabad újabb határzárakat emelni, hanem le kellene rombolni a meglévőket is.

A „jó példával” az ALDE EP-frakcióvezetője, Guy Verhofstadt volt belga kormányfő jár elöl, aki a fejével egyszerűen ledönti Magyarország déli határaira emelt biztonsági kerítést. A videóban természetesen megjelenik a bevándorláspártiak legádázabb ellenfele, Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül