Létrehozva: 2021.09.18.

Ilyen összeg nincs is: 17 ezer milliárd forint lapulhat a magyar hegy gyomrában

Nem, ez a szám nem elírás, és valójában nem is fedi pontosan a valóságot, hiszen ez csak a két nemesfém egyikére vonatkozó számítás.

Felbolydultak a Börzsönyben élők, mióta megtudták, hogy egy cég azt tervezi, újra arany után kutatnak majd Márianosztra és Kóspallag határában. Egyes kutatások szerint akár 1000 tonna aranyat és közel ugyanennyi ezüstöt rejthet arrafelé a hegy gyomra.

Kimondani is nehéz ezt az összeget Fotó: Pixabay

A Blikk el is látogatott a környékre, ahol megerősítették, valóban nemesfém bánya nyílhat a Rózsa-hegyen. Néhány lakó tart is attól, hogy éppen úgy elhordják majd, mint korábban a Csák-hegyet. Az erdész szerint azonban erre biztosan nem kapnak majd engedélyt.

A nagybörzsönyi erdész, Pesek József úgy gondolja nem fenyegeti veszély a Rózsa-hegyet. Úgy véli, mivel a Rózsa-hegy a Pilisi Nemzeti Park területén fekszik, a koncessziót elnyerő cég legfeljebb arra kap engedélyt, hogy zárt rendszerben termelje ki az aranyat, a meddő földet vissza kell helyezni.

Itt lapulhat a mérhetetlen értékű arany és ezüst

„Hogy hol van a Rózsabánya? Fent a hegyekben, légvonalban négy kilométer. Azt gyalog is nehéz megközelíteni. Már az XIII. században is bányásztak ott aranyat, több mint két évszázadon át folyt a kitermelés” – magyarázta a lapnak az erdész.

A Ripost kiszámolta mennyit is érhet 1000 tonna arany, már ha ez a mennyiség a veszteség utáni tiszta nemesfém súlya. Eltartott egy darabig, amíg tisztázódtak a helyiértékek de végül 17 ezer milliárd forint jött ki napi árfolyamon. Ehhez jön még a 216 milliárdnyi „apró”, ami az ugyanennyi ezüstből termelődhet ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük