Létrehozva: 2020.02.26.

Börtönbiznisz: többmilliós kártérítést kapott a battonyai rém is

Az egyik „battonyai rém„, M. Zoltán két és fél millió forintnál is több kártérítést kapott azért, mert a bíróság szerint „az alapvető emberi jogokat sértő” elhelyezési körülmények miatt sérültek az életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt gyilkos emberi jogai.

Emlékeztetőül: a gyilkos és két társa halálra kínozták áldozatukat, egy 25 éves nőt. Többek között cigarettacsikkeket nyomtak el az arcán, kötél segítésével felhúzták egy gerendára, fogóval kitépték a fogait, láncra verték, leszedték a körmeit, és áramot is vezettek a testébe. Ennek ellenére jár M. Zoltánnak a kártérítés a magyar adófizetők pénzéből.

A „battonyai rémnek” 2019 júliusában a bíróság „az alapvető emberi jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt” 2 577 400 forint összegű kártérítést ítélt meg.

„Az alapvető emberi jogokat sértő„ kitétel erősnek tűnik, a valóságban azonban az origo információi szerint egyszerűen arról volt szó, hogy a cellájában négy négyzetméternél kisebb terület jutott neki, és felmerült az is, hogy nem volt megfelelő a cella szellőzése.

A kártérítési per különösen abszurd annak tükrében, hogy a gyilkos sohasem szabadulhat.

A Bors információi alapján M. Zoltán nem a börtönben használható számlájára kérte a kártérítést, hanem az ügyvédje letéti számlájára. Ilyen esetekben a jogi képviselő leveszi belőle a részét (sikerdíj gyanánt), a többi az ügyfelet illeti.

A lap szerint M. Zoltán ezelőtt fél évvel még perfelújításon gondolkodott, ez arra enged következtetni, nem adta fel annak a reményét, hogy egyszer még szabadlábra kerülhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

Mennyire emlékszel az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Szexrabszolgaként tartottak, kínoztak meg lányokat a Németországban letartóztatott migránsok

POLITIK

Több tízezer forint plusz pénzt ér ez a hír a nyugdíjasoknak

POLITIK

Félkarú rablókkal seftelő "üzletember" pártját vette meg Magyar Péter

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye

POLITIK

Inog a szék Ursula von der Leyen alatt

POLITIK

Francia zsoldosokat támadtak az oroszok?