Létrehozva: 2021.06.23.

Pont úgy drágult a Blaha, mint a Lánchíd

Harmadával kerül többe Budapest egyik legforgal­masabb terének a felújítása most, mint fél éve. Ráadásul az eredeti tervekhez képest jelentősen csökkent a beruházás végső műszaki tartalma is. A Blaha esete erősen emlékeztet a Lánchídéra.

Áfa nélkül 3,591 milliárd forintba kerül a fővárosi Blaha Lujza tér felújítása – ez derült ki az európai közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztatásból. A feladatra a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az STR Mély- és Magasépítő Kft.-vel szerződött.

Fotó: Ripost

A bekerülés bruttósítva, az áfával számolva, 4,56 milliárd forint. Ez azért meglepő, mert a BKK alig két hete, június 7-én arról adott ki közleményt, hogy a projekt teljes forrásigénye bruttó 3,468 milliárd forint.

A két szám között csaknem 1,1 milliárd a különbség, s ennek kapcsán a Világgazdaság már hétfőn magyarázatot kért a fővárosi közlekedésszervezőtől, amely először válaszokat ígért, de ezek a tegnapi lapzártáig sem érkeztek meg.

A bruttó 4,56 milliárdos ár azért is szembeötlő, mert a még Tarlós István vezette Budapesti Közgyűlés 2019 májusában egy 4,167 milliárdos rekonstrukciós büdzsét fogadott el a tér fejlesztésére.

Karácsony Gergely főpolgármester részben éppen arra hivatkozva szabta át a komplett beruházást, mert racionalizálni kívánta a költségeket.

Ehhez képest csaknem 400 millió forintos drágulás állt be úgy, hogy a Tarlós-féle koncepció műszaki tartalma jóval szélesebb volt, mint ahogy most a főváros megrendelte a Strabag leánycégétől a beruházást.

Eredetileg a felújítás kiterjedt a Blaha Lujza térre és közvetlen környezetére, új középülettel, a forgalomtechnikai munkák elvégzésével, növénytelepítéssel és az itteni gyalogos-aluljáró bővítésével. Ráadásul tartalmazta a Somogyi Béla utca átépítését is. A kivitelezés tervezett befejezése az idén december 31. lett volna.

Jelen állás szerint a júliusi munkaterület-átvételtől számítva legalább másfél év elteltével, 2022 végén lesz csak esedékes az átadás.

A csökkentett műszaki tartalom miatt pedig kimaradnak különböző térépítészeti, közlekedési, közműkiváltási elemek, és nem épül buszváró, sem pavilonépület kávézóval és nyilvános illemhellyel. Az aluljáró bővítését (ügyfélközponttal és az akadálymentesítést biztosító lifttel) pedig szintén kihúzták a feladatok közül. Igaz, a jócskán karcsúsított aluljáró-korszerűsítést és a Somogyi Béla utca átépítését nem törölték végképp, de ezek már csupán opciós tételként szerepelnek a tenderben, ezért kérdéses, hogy lehívják-e őket. Értesüléseink szerint ez a két projektelem magyarázza a nettó 3,591, vagyis bruttó 4,56 milliárdos árat.

De ténylegesen a BKK csak az alapfeladat elvégzését, tehát a Blaha Lujza tér modernizálását és az aluljáró csomóponti szigetelését hívta le nettó 2,287 milliárdos áron, amely az áfával, egyéb díjakkal, valamint a 10 százalékos tartalékkerettel együtt jön ki a BKK által megadott bruttó 3,468 milliárd forintra. Csakhogy ez az ár még így is mintegy 30 százalékkal, 800 millió forinttal magasabb mindössze fél év alatt. A BKK ugyanis ja­nuár végén még azt jelentette be, hogy a felújítás 2,67 milliárdba kerül. Ehhez a kormány egymilliárd forintot biztosít, az összeg folyósítása 2019 májusában teljesült is.

A Blaha Lujza tér esetében bekövetkező áremelkedés erősen emlékeztet a Lánchídéra: míg a korábbi városvezetés alatt a Széchenyi lánchíd beruházásának tényleges költsége megállt bruttó 21,8 milliárd forintnál (2019. szeptember 23.), a jelenleginél már 26,75 milliárdra rúg a végső (2020. de­cember 18.) számla. A kettő között majdnem ötmilliárdos, szűk 23 százalékos az eltérés.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút