Létrehozva: 2016.01.19.

Bizarr: Több ezer denevért falaztak be egy esztergomi iskolába

Egymás után bújnak elõ az egyik esztergomi iskola falából azok a rõtdenevérek, amik még az intézmény felújítása során szorultak a szigetelés alá. Most azonban a meleg felébresztette õket téli álmukból, és szinte ellepik a folyosókat. Jelenlétük súlyos fertõzéseket is okozhat.

Sorra röppennek fel az esztergomi József Attila Általános Iskola folyosóján azok a rőtdenevérek, amik még az intézmény nyári felújítása során szorultak a szigetelés alá.

A nyílászárók cseréjénél ugyanis nem vették észre, hogy a védett állatok befészkelték magukat a falak közti résekbe, és több ezer példányt egész egyszerűen befalaztak. A szeretgom.hu információ szerint a meleg most felébresztette őket téli álmukból, ám a külvilág felé nem tudnak szabadulni. Csak befelé találnak maguknak utat, ezért szinte ellepik a folyosókat.

Mentésük már elkezdődött, eddig összesen 70 példányt sikerült élve kimenteni. 18 denevér azonban már elpusztult a hőszigetelés miatt.

Többen attól tartanak, hogy a tavasz beköszönte és a denevérek ébredése után akár 2-3 mázsa tetem is bent ragad majd a falak közti résben, ez pedig akár súlyos fertőzésekhez is vezethet. Így az sem kizárt, hogy az iskola hosszabb időre kénytelen lesz becsukni a kapuit.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt