Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.13.

Berontottak a rendőrök a budapesti lakásba, elképesztő, mit találtak

Három férfit vettek õrizetbe.

Magyar és olasz drogdílerekre csapott le a rendőrség Budapesten - áll a police.hu-n.

A nyomozóknak felderítő munkájuk során került látókörükbe a háromtagú csoport. A férfiak a gyanú szerint főváros-szerte értékesítettek kábítószert, ezért a rendőrök megfigyelték a tevékenységüket, és feltérképezték a csoport mozgását. A készenléti rendőrség munkatársai 2019. április 10-én akkor ütöttek rajta a kereskedőkön, amikor mindhárman együtt voltak egyikük autójában.

A jármű átvizsgálásakor több csomagban összesen 5 kilogramm növényi törmeléket, a dílerek otthonaiban megtartott kutatások alkalmával pedig további 13 kilogramm kábítószergyanús anyagot, valamint a porciózáshoz és csomagoláshoz szükséges eszközöket találtak ,és foglaltak le a nyomozók.

Az összesen 18 kilogrammnyi lefoglalt anyag a gyorsteszt szerint marihuána, feketepiaci értéke körülbelül 36 millió forint.

A rendőrök a három férfit – egy olasz, két magyar - gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra