Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.10.

Berki bejelentkezett a főpolgármesteri vitára

Miután az izomceleb bejelentette, hogy több mint 10 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie, egy új videóban gratulált majd hadat üzent az ellenfeleinek. Még a főpolgármesteri vitára is bejelentkezett.

Berki Krisztiánnak is sikerült összegyűjtenie az 5 ezer ajánlást, így már ő is hivatalos főpolgármester-jelölt. Berki legújabb videójában gratulált az ellenfeleinek, de egyúttal kemény üzenetet is küldött nekik.

Fotó: Instagram

„Először is szeretnék gratulálni kollégáimnak, Karácsony Gergelynek, Puzsér Róbertnek és Tarlós Istvánnak, hiszen nekik is sikerült a várva várt 5 ezer aláírást összegyűjteniük. Mindannyian főpolgármester-jelöltek vagyunk, de csak egy maradhat! Tudom, hogy könnyebb lenne nélkülem, de azt is tudom, hogy tudják, én meg tudom csinálni, de előre szólok: ha lesz vita, én ott leszek, hiszen a Forma-1 sincs Ferrari nélkül, vita sincs Berki nélkül!

Időközben azt is kisorsolták, hogy milyen sorrendben lesznek a nevek a szavazólapokon. Tarlós István az első helyen, utána Berki Krisztián következik, Karácsony Gergelynek az utolsó, az ötödik hely jutott. Szegényt még az ág is húzza!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra