Létrehozva: 2018.02.21.

Bemutatta a Kerítésbontókat a Fidelitas

Elindította Kerítésbontók címû plakátkiállítását a Fidelitas a fõvárosban - közölte a Fidesz ifjúsági szervezetének elnöke szerdán. A kiállítást elviszik majd minden megyébe.

Böröcz László azt mondta, azért van szükség a plakátokra, hogy megmutassák, a baloldali politikusok miként vélekedtek a határzárról évekkel korábban és az utóbbi időszakban.

Az elmúlt évek migrációs válsága nem szűnt meg, sőt az előrejelzések szerint a jövőben több millió, akár több tíz millió migráns jöhet Európába a Közel-Keletről és Afrikából - közölte.

Felháborítónak nevezte, hogy a fentiek tudatában is néhány ellenzéki politikus megkérdőjelezi a határzárt.

A fotóra kattintva galéria nyílik:

A hatalom megszerzéséért bármire képesek, még arra is, hogy a fiatalok jövőjét veszélyeztessék a kerítés lebontásával

- jelentette ki Böröcz. 

Hozzátette, a plakátokon azon ellenzéki politikusok - és gondolataik - szerepelnek, akik kritizálták a határzárt. Közöttük megemlítette Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét, Szél Bernadettet, az LMP társelnökét és Vona Gábort, a Jobbik vezetőjét. 

"Ne legyenek illúzióink, ha ez a csapat hatalomra kerülne, akkor egészen biztos, hogy bárki lenne is a miniszterelnök közülük, Brüsszel és Soros Györgyék visszaküldenék a szájkosarat és rájuk csatolnák a pórázt"

- fogalmazott a Fidelitas elnöke. 
 

Hangsúlyozta, ki fognak állni a magyar fiatalok jövőjéért, és nem akarnak bevándorlóország lenni. Kérdésre válaszolva Böröcz László azt mondta, hogy a budapesti Olimpia park előtt felállított tizenegy plakátot elviszik majd az ország minden megyéjébe.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

hirtv.hu

Szentkirályi Alexandra: Bővült a Gyurcsány család + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

ripost.hu

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Szexrabszolgaként tartottak, kínoztak meg lányokat a Németországban letartóztatott migránsok

POLITIK

Több tízezer forint plusz pénzt ér ez a hír a nyugdíjasoknak

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye