Létrehozva: 2019.11.16.

Az új budapesti vezetés a Napkelte vendéglistáját idézi

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba úgy véli, Budapesten olyan emberek kerültek fontos pozíciókba, akikről az egykor volt Napkelte című műsor vendéglistája jut eszünkbe. Újra itt vannak, és jól emlékszünk, mit tettek Budapesttel.

Az államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.

Először is aláhúzta: .Az október 13-i önkormányzati választást a Fidesz–KDNP fölényesen megnyerte, a kormánypártok 1,8 millió szavazatot kaptak, míg a katyvaszkoalícióba összeálló ellenzék összesen csak 1,3 milliót.

Az interjú legérdekesebb részleteiből idézünk:

Nem kiütéses, hanem pontozásos győzelem született. Van persze tanulsága és üzenete is, mégpedig az, hogy kétszeresen is meg kell majd küzdenünk a 2022-es győzelemért. A jó kormányzati teljesítmény ennek alapfeltétele. Az alapvető irányokon szerintem nem kell változtatni, továbbra is cél, hogy több munkahely jöjjön létre, magasabbak legyenek a bérek, minél több támogatást kapjanak a családok és fenntartsuk az ország biztonságát. A kormány a továbbiakban is olyan törvényjavaslatokat terjeszt elő, amelyek ezt a célt szolgálják.

– A kormánypárti szimpatizánsok körében az sem arat osztatlan sikert, hogy kompromisszumos politikát kezdett a kabinet a főváros új vezetésével, ami sokak szerint a gyengeség jele, holott szerintük most erőt kellene mutatni. Helyes ez a helyzetértékelés?

– Nem változott a kormány politikája. Minden városnak támogatást, segítő kezet nyújt, amennyiben erre van fogadókészség. Budapesten is ez a helyzet, a kormány világosan elmondta, hogy szeretné végigvinni azokat a fejlesztéseket, amelyekről korábban döntés született, és amelyekről megállapodott a fővárossal. Innentől az új fővárosi vezetésen a felelősség, hogy az együttműködés vagy a kakaskodás útját választja. Egyelőre azt látjuk, hogy több beruházást is megakasztanak. A stadionstop megfakult, jött helyette múzeum- és kórházstop.

– A beruházások jövőjével szemben már konkrét, személyi döntéseket is hozott a Karácsony Gergely főpolgármester vezette főváros: az önkormányzati cégek felügyelőbizottságában, igazgatóságaiban, a fővárosi bizottságokban a 2010 előtti világ szocialista és szabad demokrata politikusai jelentek meg újra. Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor embereivel együtt lehet működni?

– Ha ebből a szempontból nézzük a helyzetet, akkor már gyülekeznek a szürke fellegek Budapest egén. Olyan emberek kerültek fontos pozíciókba, akikről az egykor volt Napkelte című műsor vendéglistája jut eszünkbe. Újra itt vannak, és jól emlékszünk, mit tettek Budapesttel. Gondoljuk csak a négyes metróra! Hátrahagytak egy be nem fejezett beruházást, de a pénz jelentős része eltűnt. Karácsony Gergely főpolgármester ezeknek az embereknek adta a kasszakulcsot, miközben a politikailag hozzá közel álló főpolgármester-helyetteseknek csak szimbolikus posztokat adott. Ezzel mintha azt üzenné, lemondott arról, hogy kordában tartsa a múlt embereit. Mindez megerősíti a korábbi feltevésünket, hogy valójában Gyurcsány

Ferenc diktálja az ütemet. Nem véletlenül vett részt látványosan az alakuló ülésen. Karácsony Gergely már egy esti interjúban arról beszélt, hogy ő nem is vett részt a bizottsági helyekről szóló egyeztetéseken. Ha ő nem is, az őszödi szemkilövető biztosan részt vett.

– Korábban azt láttuk, hogy inkább ellenzékváltó hangulat van az országban. Az összefogás azonban működőképesnek bizonyult, a Momentum pedig új erőként kezd kiemelkedni közülük. Tartós lehet ez a folyamat?

– Vannak pártok, amelyek erősödnek, és vannak, amelyek gyengülnek az ellenzéki oldalon. Ez mindig változik. A Jobbik például bő húszszázalékos pártból hatszázalékos lett. Így nem meglepő, hogy elrejtették a pártlogójukat, és sok helyen álcivil gúnyába bújtak. Az erőviszonyok a baloldali ellenzéken belül rendeződtek át, míg a kormánypártok támogatottsága stabil.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett