Létrehozva: 2020.02.18.

Az iszlám állam eszméje tovább él

A kisebb-nagyobb muszlim iskolákban ugyanazokat a radikális tanokat hirdetik, mint korábban. Az iszlám állam, az iszlám kalifátus eszméje változatlanul tovább él. A legdurvább a helyzet Afganisztánban. A muszlim gyerekek gyakran nevezik a más vallásúakat hitetlen kutyáknak vagy disznóknak.

Mivel az ilyen intézményeket a helyi közösség kezeli, ezért az oktatásért a mecset felelős, amit ingyenesen nyújt a diákoknak általában állami támogatással. Azonban a közel-keleti feszültségek megkötik az államok kezét a finanszírozás kapcsán, így Afganisztán is csak a mecsetek töredékét tudja támogatni, ezért azok olykor kénytelenek más forrásokat is bevonni. Az egyik ilyen bőkezű támogató a tovább élő Iszlám Állam terrorszervezet.

A kereszténységgel ellentétben az iszlámban nincs központ vagy egyház, nincs pápa, minden hívőnek saját kötelessége értelmezni a Koránt. „Iszlám Egyház” vagy „muszlim pápa” híján a helyi közösségek maguk választják vezetőiket és alakítják ki lokálisan gyülekezeteiket, az ummákat. Ugyanakkor éppen a központosítás hiánya miatt fordulhat elő, hogy egyes radikális mozgalmak behálózhatnak közösségeket és ebben senki nem gátolhatja meg őket. Ez a helyzet a muszlim vallási iskolákkal is.

Az állami felügyelet annyira korlátolt, hogy bár több tízezer mecset van az országban, hivatalosan mindössze hétezer került bejegyzésre. A cikk szerint a helyi hatóságok komoly aggodalma, hogy a közösségek elszigetelődése miatt nincs elég kapacitásuk, hogy ellenőrizzék azokat és így az állami támogatás is az ISIS katonáinak képzésére megy el. „A kormány nem uralja egész Afganisztánt és ezért nem tudhatjuk biztosan, hogy mit tanítanak egyes mecsetekben” fogalmazott a Foreign Affairs folyóiratnak Mohamed Husszaini, Lamatak falujának vallási vezetője.

A cikk arra a következtetésre jut, hogy a muszlim vallási iskolák az Iszlám Állam befolyásának melegágyai. A terrorszervezetről eddig is köztudott volt, hogy minden lehetőséget megragad, hogy saját ideológiáját terjessze az emberek között. A Közel-Kelet Intézet azt is megerősítette, hogy a szervezet, területét elveszítve, már nincs is helyhez kötve és a világban szétszórva lényegében bárhol feltűnhet. A szervezetnek bukása után is több százmillió dollár tartaléka volt.

Az ISIS jelenleg is működő legnagyobb „akadémiája” az északkelet-szíriai Al Hol menekülttábor, ahol bár az amerikai katonák igyekeznek fenntartani a rendet, a táboron belül az Iszlám Állam uralkodik. Az Al Jazeera még a terrorszervezet fénykorában jutott be egy ilyen dzsihád-iskolába és megdöbbentő képsorokat tett közzé arról, hogy hogyan oktatják a kisgyerekeket a fegyverhasználatra, a „hitetlenek” elpusztítására és arra, hogy hogyan kényszerítsék rá a nézeteiket minden emberre.

 

De nem kell Afganisztánig, sőt még Szíriáig sem menni a radikális iszlamista nézetek kontrollálatlan oktatásának másik példájáért. 2018-ban egy fizetős muszlim magániskola kavarta fel a brit közéletet, ahol egy tanár „dzsihadista kisgyerekek seregét” nevelgette. Olyan brit kulturális csomópontok ellen tervezett terrortámadásokat, mint a Big Ben, vagy a Heathrow reptér és mellette egy kelet-londoni muszlim iskolában dolgozott. A rendőrség terrorelhárítási csoportjának vezetője később megerősítette, hogy a tanár „radikalizálni próbált sebezhető, 11-14 éves gyerekeket”. Ráadásul az intézmény egyik dolgozója sem hívta fel a figyelmet a terrorista tevékenységére és a nyomozás során sem voltak együttműködőek.

Svédországban hasonló módon komoly problémákat jelenthet a radikális vallási nézetek terjedése az iskolákban. Egy tanár arról számolt be a Samhallsnytt-nek, hogy az iszlám az a vallás, ami leginkább elnyomja az iskolákat. Elmondta, hogy a muszlim gyerekek gyakran nevezik a svéd diákokat hitetlen kutyáknak vagy disznóknak, és az iskola vezetése mindent megtesz, hogy ezt a hírnevének megőrzése érdekében elhallgassa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?