Létrehozva: 2019.11.10.

Az enyhe ősz felpörgette a migrációt a Balkánon

Erősödik az illegális migráció a balkáni migrációs útvonalon a német szövetségi belügyminisztérium egy belső elemzése szerint – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

A Törökországból induló és Görögországon keresztül húzódó útvonalon fekvő balkáni országok mindegyikében erősödött a migrációs nyomás 2018-hoz és 2017-hez képest.

Jelenleg nagyjából 12 ezer olyan ember tartózkodik a térségben, aki menedékjogot akar szerezni Nyugat-Európában. Többségük, nagyjából 7000 ember Bosznia-Hercegovinában van. Elhelyezési, ellátási körülményeik a tél közeledtével várhatóan romlanak – áll az elemzésben, amely szerint az év eleje óta mintegy 25 ezren érkeztek az országba, és 18 ezren jutottak tovább Nyugat-Európa irányába.

A Welt am Sonntag értesülése szerint nemrégiben Szarajevóban járt a berlini belügyminisztérium és a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) egy szakértői csoportja, hogy egyeztessenek a helyi hatóságok támogatásának lehetőségeiről. Tárgyaltak a többi között arról, hogy Németország miként segíthet az elutasított menedékkérők hazajuttatásában.

Egy magas beosztású belügyminisztériumi tisztségviselőkből álló csoport a horvát-bosnyák határ térségét is felkereste, jártak a horvát oldalon és a boszniai Bihac városában is, ahonnan több ezren igyekeznek átjutni Horvátországba.

A folyamat egyik fő központja a Horvátországgal határos boszniai Una-Sana kanton, ahonnan Horvátországon keresztül Olaszországba, majd más nyugat-európai államokba, köztük Németországba vezet a migrációs útvonalak összetett rendszere.

A német belügyminisztérium belső elemzése szerint a balkáni útvonalon zajló folyamatokat legfőképpen az befolyásolja, hogy mennyi ember érkezik Törökországból Görögországba. Ezzel kapcsolatban Dieter Romann a Welt am Sonntagnak adott rövid nyilatkozatában azt mondta, hogy a schengeni övezetben az állandó belső határellenőrzés felszámolásának feltétele a külső határ hatékony ellenőrzése, de jelenleg ez a feltétel nem teljesül.

Az idén eddig 57 182 ember kelt át Törökországból Görögországba szárazföldi és tengeri úton, ami 38 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

A görög-török európai uniós külső határ térségében fekvő Égei-tengeri szigetekről 28 952 embert szállítottak át a görög szárazföldre. A szigeteken 35 630 olyan személy tartózkodik, aki menedékjogot kíván szerezni az Európai Unióban, ami a legnagyobb szám, amióta 2016 márciusában megkötötték az EU-Törökország menekültügyi egyezményt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat