Létrehozva: 2020.02.14.

Az egyik helyen azért büntetnek meg, ha viseled, a másikon azért, ha nem viseled

Akárcsak a mesebeli kisnyúl esetében. Az is baj, ha van rajta sapka, az is, ha nincs.

Mint tudjuk az osztrák parlament tavaly megszavazta azt a jogszabályt, amely betiltja az osztrák általános iskolákban az olyan ideológiai vagy vallási jellegű ruhadarab, fejkendő viselését, amely a hajat vagy annak nagy részét elfedi.

Az indoklás szerint a fejkendőviselési tilalom bevezetésének célja, hogy a muszlim lányok könnyebben integrálódhassanak. A tilalom nem vonatkozik az orvosi kötésre, illetve az időjárási viszontagságok ellen viselt fejfedőkre. Nem érinti a szabályozás a zsidó vallásúak által hordott kipát, illetve a szikh vallásúak által hordott pátkát sem. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy míg a fejkendő a lányok diszkriminálását jelenti, addig a kipa viselése vallási szokás.

Az intézkedés egyébként részletesen igyekszik szabályozni azt is, hogy a fejkendőnek milyen viselési módja számít tilosnak, például azt is, hogy nem csak a teljes hajzatot elfedő kendő tilos, hanem akkor sem hordható, ha meghatározott egységnyi haj kilátszik alóla.

A tilalmat egyébként a kancellár, Sebastian Kurz pártja, az Osztrák Néppárt a 11 évesnél idősebb lányokra, illetve a muszlim tanárnőkre is kiterjesztené, mondván: a tanárnők a fejkendő viselésével „hallgatólagosan aláássák az állam semlegességét, és egy olyan társadalmi rendet népszerűsítenek, amelyben a nő társadalmi helyzete eltér a felvilágosult nyugati társadalmakétól”.

Az új kormányprogramba is belekerült: tizennégy éves kor alatt tilos lesz a fejkendő viselete az osztrák iskolákban. Ráadásul ezt a törvényt egy zöld igazságügyminiszternek, a bosnyák-muzulmán származású Alma Zadićnak kell kidolgoznia.

A francia szenátus jobboldali többsége is elfogadta már azt a törvénytervezetet, amely megtiltaná „a vallási jelképek viselését” azoknak a szülőknek, akik az iskolai osztálykirándulásokon kísérik a gyerekeket.A törvényt azonban még a francia képviselőháznak is meg kellene szavazni.

Algériában viszont éppen fordított a helyzet.

Egy iskola vezetője szigorúan megbüntette az egyik tanárnőt, aki nem volt hajlandó fejkendőt viselni. Az igazgató lecsökkentette a nevelő fizetését, írásbeli fegyelmit adott neki, sőt, azzal is megfenyegette, hogy áthelyezteti egy másik iskolába.

A tanárnő „bűne” mindössze annyi, hogy megtagadta a fejkendő viselését.

A tanárnő, Mahtout Chafika elmondta, hogy nagyon szereti a munkáját, rendkívül jó a kapcsolata a szülőkkel, ám az utóbbi időben megromlott a viszony közte és az iskola igazgatója között, a tanárnő ugyanis az öltözködést egyéni szabadságnak tekintette és ennek értelmében megtagadta a fejkendő viselését az intézmény falain belül. Ezzel azonban rendkívül felbosszantotta az igazgatónőt, aki azonnal behívatta a tanárnőt és áthelyezéssel – vagyis kirúgással – fenyegette. Mahtout Chafika elmondása alapján a helyi oktatási felelősök semmit nem tettek az ügy rendezése érdekében, holott a tanárnő többször is panaszt tett a vele szemben elkövetett igazságtalanságokkal, az igazgatónő ugyanis lecsökkentette az engedetlen tanárnő fizetését és írásbeli fegyelmit is adott neki.

A tanárnő végső elkeseredésében a tantestülethez és a nyilvánossághoz fordult, elmondta, hogy egyre kilátástalanabb helyzetben van. Édesanyaként két kisgyermekről kell gondoskodnia és egy évre előre kifizette annak a háznak a bérleti díját, ahol jelenleg is él, ezért anyagilag a teljes létbizonytalanságba sodorná egy másik településre történő áthelyezés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrült dráma a BL-ben, kiesik az egyik nagy esélyes - élő

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak