Létrehozva: 2019.12.15.

Ankara több pénzt követel a szíriai menekültek ellátására

Az Európai Uniónak fel kell gyorsítania a szíriai menekültek törökországi ellátását szolgáló, Ankarának már megítélt 6 milliárd eurós (mintegy 1920 milliárd forint) támogatás folyósítását, és meg is kell növelnie ezt az összeget – jelentette ki Faruk Kaymakci uniós ügyekben illetékes török külügyminiszter-helyettes isztambuli sajtótájékoztatóján.

Törökország egy 2016 márciusában kötött megállapodásban azt ígérte az Európai Uniónak, hogy a több milliárd eurós segélyért cserébe segít megfékezni az európai közösség felé tartó menekültáradatot, és visszafogadja az EU-ba török területről illegálisan bejutott migránsokat.

Törökországban mintegy négymillió menekült él, akik közül 3,6 millió szíriai.

„A támogatás folyósítását fel kell gyorsítani, az összeget pedig meg kell növelni” – hangoztatta a helyettes tárcavezető.

„Együtt kell működnünk a krízishelyzetben, 6 milliárd euró nem lesz képes megoldani a problémát” – mutatott rá Kaymakci.

Az EU a menekültek beilleszkedését és ellátását támogató mintegy 80 törökországi programja számára 6 milliárd eurót különített el, amelyből eddig mintegy 2,4 milliárd eurót folyósított.

Kaymakci ugyanakkor rávilágított, hogy a menekültek ellátása mintegy 40 milliárd euróba kerül Törökországnak.

Az EU és Törökország kapcsolataiban számos súrlódás adódott, nem utolsó sorban a török hadsereg október 9-én Északkelet-Szíriában indított offenzívája miatt. Törökország az ankarai vezetés által terrorszervezetként kezelt Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia ellen indított hadműveletet a térségben.

Recep Tayyip Erdogan török elnök emellett ismételten azzal fenyegetett, hogy megnyitja a kapukat a menekültek előtt Nyugat felé, ha az EU nem nyújt pénzügyi segítséget az északkelet-szíriai területekre történő áttelepítésükhöz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről