Létrehozva: 2021.12.03.

Ami Karácsony Gergely Facebook-bejegyzéséből kimaradt

A főpolgármester a Városháza-botrány kapcsán bocsátkozott magyarázkodásba.

Ülést tartott tegnap a Városháza-gate részleteinek felderítéséért összehívott fővárosi vizsgálóbizottság, Karácsony Gergely ennek apropóján hosszú bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. Írásában a főpolgármester – ismét – azt állította, hogy a Fidesz akarta eladni a Városházát, erre pedig Gansperger Gyula életrajzát hozta fel bizonyítékként, valamint az orosz szálat is megemlítette. Csakhogy Karácsony tények, információk tömegét hallgatta el – éppen azokat, amelyek cáfolják a főpolgármester állítását.

Karácsony Gergely például igyekezett elbagatellizálni Gansperger Gyula erős baloldali kötődését. Gansperger sokáig dolgozott a Wallisnál, annál a cégnél, amelyet annak idején Bajnai Gordon baloldali exkormányfő vezetett 2006-ig. Gansperger éppen Bajnait követte a vállalat élén. Gansperger megítélése kapcsán mindenképpen árulkodó Bajnai Gordon véleménye: a volt miniszterelnök egy Anonymus által nemrégiben nyilvánosságra hozott hangfelvételen régi harcostársának nevezte Ganspergert, olyannak, akivel együtt harcolt a barikádokon. Kapcsolatukat a barátságnál is többként írta le.

Karácsony erről sem tett most említést, ahogy Facebook-posztjából teljes mértékben kihagyta Bajnai Gordont, pedig a volt miniszterelnök maga is részt vett egy olyan tárgyaláson, amelyen a Városháza eladásáról is egyeztettek. Biztosan sokakat érdekelne, miként vezeti le a főpolgármester, hogy Bajnai a Fidesz érdekében vett részt az eszmecserén. Különösen úgy, hogy Bajnait bizonyára senki nem kényszerítette arra, hogy megjelenjen a találkozón. Bajnai szerepe azért is érdekes, mert az exkormányfő volt Karácsony Gergely egyik fő támogatója az őszi baloldali előválasztás idején.

A főpolgármester nem hozta szóba bejegyzésében a Berki családot sem. Berki Zsolt cége adott megbízást egy ingatlanos kft.-nek a Városháza értékesítésére, már csak emiatt is érdekes lehet, hogy testvére, Berki József a néhai Kiss Péter szocialista miniszter mellett dolgozott.

Karácsony nem tett említést Kiss Ambrusról sem – nem úgy a Városháza eladásáról tárgyaló személyek, akik – a felvételek szerint – az úgynevezett jutalékos rendszer, vagyis a korrupciós hálózat fontos pontjaként beszéltek róla. Kiss Ambrus szintén a néhai Kiss Péter miniszter munkatársa volt, a titkárságát vezette, most pedig Karácsony helyettese. Posztjában a főpolgármester Tordai Csabára sem tért ki, noha a felvételek szerint az ő szerepe szintén nem elhanyagolható. Tordai jelenleg a főpolgármester jogi főtanácsadója, s a kezén mennek át a legfontosabb fejlesztések, szerződések. Tordai Csaba bizonyára szintén nem fideszes, annak idején államtitkár volt Bajnai Gordon kormányában.

Végezetül nagy kár, hogy Karácsony ismét csak az orosz szálat emlegeti. Időközben ugyanis kiderült, hogy nemcsak orosz befektetőknek kínálták fel megvételre a Városházát, hanem olasz pénzembereknek is. A főpolgármester ezt a kérdést sem feszegette bejegyzésében, amely így meglehetősen hiányos.

Ahogy megszagolja valaki egy üzletnek a lehetőségét, azonnal közvetítőként akar jelen lenni, hogy jutalékot kérhessen

– idézte Bajnai Gordon szavait napirend előtti felszólalásában Kocsis Máté a Városháza-gate néven elhíresült fővárosi botrányról a parlamentben. A Fidesz frakcióvezetője elmondta: a nyilvánosságra került hangfelvételek bizonyítják a Városháza eladásának szándékát. Emlékeztetett arra, hogy Karácsony Gergely összevissza magyarázkodott a botrány kapcsán: először fake news-nak nevezte a hangfelvételeket, majd elismerte, hogy készült hatástanulmány, nem hitte el a hangfelvételeket, ezért arról beszélt, nem állította fel a vizsgálóbizottságot; miután mégis felállították, azt közölték, hogy Bajnait nem hallgatják meg.
– Karácsony Gergely főpolgármesterségének alig egy éve alatt szőtte át a Gyurcsány-Bajnai-féle polip a fővárosi városházát

– mutatott rá Kocsis Máté, aki azt is nehezményezte, hogy Tordai Bence nem erről beszélt napirend előtti felszólalásában. – Szégyelljék magukat! – zárta felszólalását a frakcióvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat