Létrehozva: 2020.02.03.

A Soros-terv nem vált köddé: százezer migráns gyűlt fel a déli határnál

A déli határ mentén mintegy százezer migráns gyűlt fel, veszélyeztetve a magyar határt – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára hétfőn.

Tuzson Bence azt mondta, hogy januárban 3400-an próbáltak meg átjönni a magyar határon, a múlt keddi röszkei áttörési kísérlet viszont bebizonyította, hogy a magyar határzár – mind a jogi, mind a fizikai és az élőerős – jól működik.

A határvédelem alapja az éberség, ezért a határ menti élőerők megduplázása mellett helikopterrel is folyamatosan figyelik a határokat – hangsúlyozta.

Az államtitkár szerint a migránsok akciói mögött szervezettség figyelhető meg, ezek sokszor nem a csoporton belülről, hanem azon kívülről indulnak. A Soros-terv célkitűzései – például, hogy egymillió migránst be kell hozni Európába – nem váltak köddé, azok ellen határozottan fel kell lépni – tette hozzá.

Tuzson Bence beszélt arról is, hogy Magyarország a határainak védelmével Európát is védi, de csak kismértékű támogatást kap erre az uniótól. A magyar kormány továbbra is igényelni fogja, hogy az Európai Unió részben járuljon hozzá a határvédelem költségeihez – tette hozzá.

A gyöngyöspatai iskolaüggyel kapcsolatban azt mondta, hogy az oktatás hiányát nem pénzzel, hanem oktatással kell megváltani. A felzárkóztatás módja mindenki számára az oktatáson keresztül vezet, ezért a cigányság számára is az oktatás a legjobb út – közölte az államtitkár.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat