Létrehozva: 2019.10.02.

A pisztolyos rablások előtt a marokkóit már 30-szor tartóztatták le Barcelonában

De eddig mindig elengedték és a kiutasítása szóba sem került. Talán ha majd a november 10-i választásokon a jobboldal át tudja venni a hatalmat...

Barcelona már a legveszélyesebb város egész Spanyolországban – ismerte el az ElMundo. 1000 főre 120 bűncselekmény esik, ez pedig az országos átlag háromszorosa! Nyáron pedig Mataro külvárosban

megalakult az első saria rendőrség, mégpedig az iszlámra áttért Carlos Soldado vezetésével, aki azóta csak Yusufnak nevezi magát...

Most egy marokkói “rekorderről” számolt be a Casoaislado. Ez a 27 éves férfi szeptember 21 és 22-én két fegyveres rablásban vett részt, a gyanú szerint egy másik marokkói társával együtt. Két különböző üzletbe tört be a Raval negyedben, pisztollyal megfenyegette az ott lévőket, majd a kassza tartalmával távozott.

Csak miután elfogták, akkor derült ki, hogy korábban már 30-szor tartóztatták le különböző bűncselekmények miatt, ebből 18-szor ebben az évben. De végül mindig elengedték, a kitoloncolása pedig szóba sem jött. Most a fegyveres rablások miatt egyelőre a hűvösön van

és várja a bírósági tárgyalást.

 

Forrás: Casoaislado

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút