Létrehozva: 2019.10.18.

A magyar forradalmat lengyel fiatalok is ünneplik

Tízezer Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista kapcsolódik be a Rákóczi Szövetség október 23-i programjaiba, amelyeken lengyelországi társaik is részt vesznek.

A Gloria Victis 1956-os emlékünnepség és ifjúsági találkozón Budapesten október 21-23-án háromezer Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás vesz részt lengyelországi társaikkal együtt, azzal a céllal, hogy tisztelegjenek 1956 hősei előtt és ismereteket szerezzenek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

Emellett a szövetség szervezésében 150 középiskola hétezer diákja utazik a Kárpát-medencében legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez ünnepelni.

A háromnapos budapesti rendezvény központi helyszíne a Műegyetem, programja azonban sok szálon fut. A helyszínek között lesz az Országház, a 301-es parcella, a Magyar Nemzeti Múzeum, de szerepel a programban dunai hajózás, történelmi vetélkedő, könnyűzenei koncert is.

A rendezvény csúcspontja az október 22-én tartandó – az állami ünnepségsorozat részét képező – műegyetemi ünnepség, az azt követő fáklyás felvonulás és a Bem téri koszorúzás.

Október 22-én este a Rákóczi Szövetség a MOM Sportközpontban tartja középiskolásoknak Légy-Ott! rendezvényét. Az eseményen ünnepi köszöntőt mond Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Az eseményen részt vevő háromezer fiatal a szövetség Kárpát-medencei középiskolákban és egyetemeken működő ifjúsági szervezeteinek képviseletében érkezik Budapestre. Magyarországról 700, a Felvidékről 900, Erdélyből 600, a Délvidékről 300, Kárpátaljáról 350, Lengyelországból 100, Eperjesről 50 szlovák középiskolás és egyetemista vesz részt az ünnepségsorozaton.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat