Létrehozva: 2020.08.06.

A koronavírus fertőzöttek negyede migráns Olaszországban

Egy véletlen elszólásból derült fény erre a megdöbbentő tényre. Az egyik politikus csak annyit mondott, hogy a fertőzötteknek csak háromnegyede olasz állampolgár.

Francesco Boccia regionális ügyekért felelős miniszter véletlenül felfedte, hogy Olaszországban a koronavírus-fertőzöttek mintegy negyede – az ő szavaival élve – „külföldi származású„. Erre akkor derült fény, amikor a baloldali miniszter kijelentette, hogy a pozitívként azonosított esetek 75 százalékában olasz állampolgárok a fertőzöttek.

A V4NA hírügynökség vette észre a különös nyilatkozatot az Il Giornale című lapban. Már korábban is gyakran alakult ki a feszültség például Szicília és Róma között a koronavírus-fertőzött illegális bevándorlók miatt. A raguzai egészségügyi szervek is újabb tizenegy fertőzöttet regisztráltak.

A fertőzött bevándorlók elszigetelése érdekében elrendelték, hogy érkezés­kor már a hajók fedélzetén végre kell hajtani az orvosi vizsgálatokat és ott is kell letölteni a kéthetes karanténidőt. Amennyiben a hajó körülményei ezt nem teszik lehetővé, akkor a kormánynak kell kijelölni erre a célra karanténhajót. Ez azonban nem jelent végleges megoldást az újabb hullám kirobbanásának elkerülésére, hiszen folyamatosan kötnek ki a hatóságok tudta és ellenőrzése nélkül a hajók, majd indulnak útnak a sziget belseje felé a migránscsoportok.

Massimo Galli, a milánói Sacco kórház infektológiai osztályának vezetője arra figyelmeztette a kormányt, hogy a karanténhajókon elhelyezett migránsok tovább fertőz­hetnek másokat is, akik a hajón vannak, ezért más megoldást kell találni az elkülönítésükre.

„A pozitív tesztet produkált személyek 75 százaléka olasz, akiket más olaszok fertőztek meg” – jelentette ki Francesco Boccia regionális miniszter. A baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa egyúttal következtetni engedett arra, hogy a fennmaradó 25 százalék migráns, vagy migránsok által megfertőzött olasz. „Ami a tenger felől jövő külföldieket illeti, mindegyiküket teszteljük, és sokan azonnal távoznak közülük„ – tette hozzá Boccia.

Az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a tengeren érkező illegális migránsok száma Dél-Olaszországban. Szicíliában és Lampedusa szigetén a legrosszabb a helyzet, ahol a jelentések szerint óránként átlagosan egy migránsokat csempésző hajó köt ki. Lampedusa szigetén a hivatalosan 95 ember befogadására alkalmas migránsközpontban jelenleg közel 1000-en élnek, ezért a sziget polgármestere, Salvatore Martello a múlt héten vészhelyzet kihirdetését követelte az olasz kormánytól.

Július utolsó hetében több mint 130 migráns koronavírustesztje bizonyult pozitívnak azok közül, akik az észak-olaszországi Treviso befogadóközpontjába érkeztek. Több ilyen központot helyeztek karantén alá a fertőzöttek nagy száma miatt, de néhány migránsnak sikerült megszöknie. Hétfőn a karanténba zárt migránsok tüntetésként matracokat gyújtottak fel és kövekkel dobálták meg a tűz miatt kiérkező tűzoltókat. Rengeteg volt a fertőzött a múlt hét elején Máltán partra szállt bevándorlók között is. A máltai egészségügyi minisztérium közlése szerint az akkor érkezett 94 migránsból 65-nek, vagyis több, mint kétharmaduknak lett pozitív a koronavírustesztje. Négyezer tunéziai érkezett idén illegálisan Olaszországba, többségük halászcsónakkal tette meg az utat Afrika partjaitól Lampedusáig. A szigetről Szicília szigetére szállítják át, ahol az érkezőkre kéthetes karantén vár, mert sokuknál kimutatták a koronavírust. Az illegális bevándorlók azonban jellemzően megszöknek a vesztegzár alól, ezért az olasz belügyminiszter bejelentette, hogy kivezénylik a hadsereget a szicíliai táborok őrzésére. Az olasz hatóságok mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét, majd regisztrációs központba, onnan pedig valamelyik szicíliai befogadó központba szállítják a bevándorlókat, ahol kéthetes karantén vár rájuk. Erre azért van szükség, mert az érkezők között vannak koronavírus-fertőzöttek. Háromszázötven migránst szállítottak az olasz hatóságok a caltanissettai táborba, de közülük több mint száznyolcvanan megszöktek. Voltak, akik bedöntötték a kaput, mások egyszerűen átmásztak a kerítésen. Többségüket megtalálták a rendőrök. Egy másik, száz főre tervezett átmeneti táborból, ami Porto Empedoclében található, ötszázhúszan megszöktek. Korábban Pantelleria és Pozzallo befogadó központjait hagyták el a karanténba helyezett migránsok.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett