Létrehozva: 2019.10.15.

A kitoloncolt tunéziaiak jönnek vissza Olaszországba

Mióta szabadon kiköthetnek a hajók, már 2000 migráns érkezett, és ez csak a kezdet. „Szégyen, hogy Ön, Conte, tönkreteszi Olaszországot!” – írta Matteo Salvini.

„Tunéziában mindenki tudja, hogy Salvini elment” – nyilatkozott a Quarta Repubblica műsornak (az olasz Rete 4 csatorna televíziós programja) az alábbi képen látható tunéziai férfi. Ő eredetileg 2011-ben érkezett Olaszországba, de az idén visszatoloncolták szülőhazájába. Most azonban, hogy egy hónapja az új olasz koalíció ismét megnyitotta kikötőket az NGO-hajók előtt – ismét visszajött, és Lampedusán van.

Nem egyedül érkezett, mert csak szeptemberben már kétezer migráns jött Olaszországba Tunéziából, habár azt nehéz lenne megmondani, hogy hányan lehetnek olyanok, akiket korábban már kiutasítottak.

De ez még csak a kezdet, mert a program szerkesztői találtak a Facebookon egy „utazásra felhívó” bejegyzést egy Zuara-beli (Líbia, közel a tunéziai határhoz) emberkereskedőtől, aki szerint minden kisebb hajó Olaszországba vagy Máltára indul. Matteo Salvini a Facebook-oldalán csak ennyit fűzött a riporthoz: „Ez őrület! Szégyen, hogy Ön, Conte, tönkreteszi Olaszországot!”

Forrás: Fdesouche

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük