Létrehozva: 2020.04.23.

A honvédség is részt vesz majd a gazdaság újjáélesztésében

A Magyar Honvédség (MH) munkahelyteremtéssel, haderejének modernizálásával készen áll arra, hogy részt vegyen a gazdaság újjáélesztését szolgáló gazdaságvédelmi akciótervben.

A Magyar Honvédség (MH) munkahelyteremtéssel, haderejének modernizálásával készen áll arra, hogy részt vegyen a gazdaság újjáélesztését szolgáló gazdaságvédelmi akciótervben – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Tolna megyei Pincehelyen.

Németh Szilárd a pincehelyi ideiglenes Kapos-híd beemelését követő sajtótájékoztatón hozzátette: a honvédség bizonyította, hogy az emberek számíthatnak rájuk a veszélyhelyzetben.

Az MH teljes képességével végzi a határvédelmet, a humanitárius folyosók fenntartását, a járőrözéseket, az eszközök, lélegeztetőgépek őrzésvédelmét, irányítja 51 kórházban a készletgazdálkodást – mondta.

Megjegyezte: az MH vegyvédelmi katonái a területi tartalékos erőkkel kiegészülve több száz idősek otthonában végeznek fertőtlenítést. „Az ország eddig egyetlen gócpontjában, a fővárosi, Pesti úti idősek otthonában a húsvét utáni héten megtörtént a fertőtlenítés” – emlékeztetett.

Az államtitkár közölte, a pincehelyi ideiglenes híd, amelyet az MH szentesi, 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede emelt a helyére, naponta 4000 gépjármű és 6000 ember életét teszi környezetbaráttá, komfortossá.

Úgy fogalmazott: a híd beemelésével a műszaki ezred katonái is bizonyították, hogy az ország gazdasági újjáélesztésében is lehet rájuk számítani. Szólt arról is, hogy a válsághelyzetben sokan veszíthetik el munkájukat, a Magyar Honvédség rájuk is számít.

Korom Ferenc vezérezredes, az MH parancsnoka elmondta: a hídépítés az MH olyan projektje, amely a honvédség alaprendeltetésén túl a magyar emberek biztonságát és jólétét segíti.

A járványhelyzetben fontos, hogy minden eszköz és képesség, amely a honvédség rendelkezésére áll, a magyar emberek szolgálatába álljon – jelentette ki. Süli János, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője többek között azt mondta, a híd kiváltása azt mutatja, hogy Magyarország példát tud mutatni mindenkinek a jó együttműködésből.

A 61-es úton, a Kapos felett átívelő hídon 2019 márciusa óta van 12 tonnás súlykorlátozás a híd statikai állapota miatt. A 40 tonna teherbírású, 36 méter hosszú, 10 méter széles, 29 tonnás ideiglenes hidat a műszaki ezred katonái drónos irányítással emelték a helyére. A hozzá vezető ideiglenes út várhatóan május végére készül el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt