Létrehozva: 2021.06.28.

A hazug holland fickó, aki másokat kritizál

Hazudott a parlamentben, épp csak túlélt egy bizalmatlansági indítványt, és a családokat ellehetetlenítő családtámogatási botrány miatt is vállalnia kellett a felelősséget. Az évek során több miniszterének is le kellett mondania, mert korrupciós és egyéb botrányokba keveredtek. Mindezek ellenére másokat kritizál Mark Rutte holland kormányfő, írja a V4NA.

A magát a jogállamiság és a hitelesség bajnokaként beállító holland miniszterelnök pályáját botrányok övezik. Legutóbb idén januárban kényszerült lemondásra Mark Rutte és az egész kormánya a családtámogatási botrány kirobbanása miatt.

2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt. A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottsága is arra a következtetésre jutott, hogy

a holland adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag.

„A vizsgálóbizottság szerint a jelenlegi harmadik, továbbá a korábbi Rutte vezette kormányok is felelősek az ártatlan családoknak okozott megpróbáltatásokért”, írta a helyi sajtó.

Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági kereset, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket. A Rutte-kormány ezek után beadta felmondását, a márciusi választásokig még hivatalban maradtak, után pedig ismét ő alakíthatott kormányt.

Hazudott a parlamentben

2019-ben bizalmatlansági szavazást kezdeményezett a holland parlament alsóháza Mark Rutte ellen, miután kiderült: a miniszterelnök hazudott arról, miként hozott döntést az osztalékadóval kapcsolatban. Rutte azért lobbizott a holland törvényhozásnál, hogy töröljék el az osztalékadót, amivel az volt a célja, hogy az Unilever élelmiszeripari multicég tartsa meg európai központját Rotterdamban.

Holland parlamenti képviselők azonban nyilvánosságra hoztak egy 50 oldalas dokumentumcsomagot, amelyből kiderült, hogy a kormányfő az Unilever érdekében lobbizott. Rutte korábban úgy nyilatkozott a parlamentben, hogy „nem emlékszik„ arra, hogy ilyen emlékeztetők készültek volna, majd megpróbálta megakadályozni a rá nézve terhelő bizonyítékok nyilvánosságra hozatalát. A parlament ezután bizalmatlansági indítványt terjesztett be Rutte ellen, amit szűk többséggel végül elvetettek a képviselők.

A miniszterei is félrevezették a parlamentet

Rutte több miniszterét is elveszítette 2015 óta, miután azok félrevezették a parlamentet, és ezzel hiteltelenné váltak. Tavaly májusban lemondott Mark Harbers bevándorlásügyi miniszter, miután kiderült, hogy a parlament elé terjesztett éves migrációs jelentése manipulált adatokat tartalmazott.

A jelentésben a migránsok által Hollandiában elkövetett bolti lopások több kategóriára lebontva részletesen jelentek meg, míg a társadalmat sokkal inkább megosztó bűnözési statisztikákat – köztük a gyilkosságokat és a szexuális bűncselekményeket – összevonva az „egyéb” kategóriába sorolták. Rutte elfogadta Harbers lemondását, de a Twitteren így kommentálta: „Nagyon sajnálatos, hogy a kabinetnek búcsúznia kell egy ilyen tehetséges és elkötelezett liberálistól„.

Korábban kormányának két minisztere és egy miniszterhelyettese is lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy rajta voltak egy 2001-ben elfogott kábítószer-kereskedő kifizetési listáján, akitől kenőpénzt fogadtak el. Ard van der Steur igazságügyi miniszter 2017 januárjában mondott le emiatt, míg elődje, Ivo Opstelten miniszter és helyettese, Fred Teeven 2015-ben volt kénytelen távozni hivatalából. Utóbbi két tisztségviselőről kiderült, hogy hazudtak a parlamenti vizsgálóbizottságnak a drogbárótól származó kenőpénzekről, amelynek összege 2 millió eurót tett ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül