Létrehozva: 2019.10.14.

A Fidesz több szavazatot kapott tegnap, mint a májusi uniós választáson

Ráadásul, ha a vasárnapi választás parlamenti választás lett volna, a körzeteket és a megyei közgyűlési szavazatokat számolva kiderül, hogy a Fidesz fölényesen nyert volna. De nézzük a pontos részleteket.

Továbbra is a Fidesz-KDNP Magyarország legerősebb pártja, ez egyértelműen kiderül a vasárnapi önkormányzati választási eredményekből. A Fidesz ráadásul több szavazatot kapott összesen, mint a májusi uniós választáson, és sokkal többet, mint az ellenzék. A 19 megyei közgyűlés mindegyikében a Fidesz győzött, Budapesten az ellenzék.

A Fidesz a 23 megyei jogú városból 13-at megnyert. A 19 megyei közgyűlésből pedig 19-et, tehát az összeset. Több megyében is hatalmas különbséggel győzött, Bács-Kiskunban 59,9% Fidesz – 34,7% ellenzék, Fejér 58,9% Fidesz és 34,1% ellenzék, Győr-Moson-Sopron 62,4% Fidesz – 37,6% ellenzék, Hajdú-Bihar 58,6% Fidesz – 36,3% ellenzék, Nógrád 57,2% Fidesz – 37,2% ellenzék, Szabolcs-Szatmár (itt hihetetlenül nagy a különbség) Fidesz 65%, az ellenzék pedig mindössze 31,5%. De Tolnában is nagy a különbség, 58,3% Fidesz és 36,8% ellenzék. Vas megyében Fidesz 61,5% – ellenzék 38,5%. Zalában pedig 62,7% Fidesz – 32,3% ellenzék.

A 19 megyéből 17 megyében nagyon nagy, 10%-nál nagyobb volt a különbség a Fidesz javára. Azaz, vidéken hihetetlenül erős a Fidesz.

Budapesten ellenzéki főpolgármester és a kerületek többségében ellenzéki polgármester lesz. Tarlós István egyébként több szavazatot kapott, mint 2014-ben. Akkor 290 675-en szavaztak rá, most 306 305-en.

Érdemes összehasonlítani a vasárnapi önkormányzati választás és a májusi EP-választás eredményeit is.

Az EP-választáson a Fidesz összesen 1 761 711 szavazatot kapott, most 1,800 849 szavazatot. Az ellenzék májusban összesen 1 633 762 szavazatot, most 1 360 965-öt. Azaz, a Fideszre most többen szavaztak, és a különbség is nőtt a Fidesz javára.

Ami egyértelműen kiolvasható a fenti számokból: a Fidesz messze az ország legerősebb pártja.

Hamarosan több cikkben is fogjuk elemezni az önkormányzati választást. Például, hogy mekkora szerepet játszott egyes eredményekben – nyugodtan nevezhetjük így – a Borkai-faktor. Hat olyan hely is van, ahol ezer szavazatnál kisebb volt a különbség. Budapesten az első, a harmadik és a nyolcadik kerületben, valamint Egerben, Tatabányán és Szombathelyen is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság